Győzelemmel rajtolt a NYÍKSE - idegenben nyertek az NB-II-es kosarasok

Megkezdte az NB-II-es bajnoki idényt a Sunshine NYÍKSE. A férfi kosárlabda együttes idegenben rajtolt, és a Gyula elleni találkozó előtt nem a legjobbak voltak az előjelek, csak nyolc fős kerettel vághatott neki az útnak a Nyíregyháza betegségek miatt. Az első negyedben sok volt a pontatlanság a mieink játékában, de így is vezetett a játékrész végén a NYÍKSE. Sok fiatal is lehetőséget kapott, Kazai Ákos a Hepp-kupában még nem jutott szóhoz, most viszont lepattanóival járult hozzá ahhoz, hogy a nagyszünetre 15 ponttal vezetett Kovács Tibor együttese. A harmadik negyedben aztán elhúzott a NYÍKSE, és még az is belefért, hogy a fiatalok rutintalansága miatt kicsit közelebb került a Gyula. A végén sima vendéggyőzelem született, és Kazai mellett a szintén junior Major is jól mutatkozott be, az első NB-II-es meccsén pályára lépő Bíró Benedek pedig látványos triplákkal járult hozzá a sikerhez. A játékosok mellett Balogh Balázs másodedző is debütált a másodosztályban.

Gyulai Color KE – Sunshine NYÍKSE 67-110 (14-21, 23-31, 15-33, 15-25)