Az idős nőt a mentők kórházba szállították.
Következő hír
Az Erdők Hete apropóján idén is megismerhették óvodás és kisiskolás gyerekek az erdészek munkáját a makkvetéstől egészen a fa felhasználásáig, valamint egy látványos tanösvényjellegű sétán vehettek részt a Nyíregyháza szélén található 350 hektáros Sóstói-erdőben. Az érdeklődők megismerhették a terület élővilágát és az erdészek munkáját, amely – ahogy ők fogalmaznak – kéz a kézben jár.
Szabó Gabriella Okt 3, 2024
Szerdán megnyílt az Alkotó Idősek kiállítás a Váci Mihály Kulturális Központ első emeleti kiállítóterében. A pályázatot 2015 óta hirdetik meg, népszerűsége pedig töretlen, az idei esztendőben 31 kiállító 93 alkotással pályázott. A kiállításon olajfestmények, akvarellek, népi iparművészeti alkotások, faragások, mikromakramék, horgolások és gobelinek is gazdagítják a palettát. A tárlat október 20-ig tekinthető meg.
Kurucz Fanni Okt 3, 2024
Együttműködési megállapodást írt alá szerda délelőtt a Nyíregyházi Szakképzési Centrum és a Debreceni Egyetem. 2021 szeptemberében elsők között indult okleveles technikusképzés Nyíregyházán, most pedig a Vásárhelyi Pál Technikum Építőipar ágazatban kapott lehetőséget okleveles építőipari technikus képzés indítására, közösen kidolgozott program alapján.
Kurucz Fanni Okt 3, 2024
Az elmúlt hetekben szerte a városban előkészítette a köztéri virágágyásokat a NYÍRVV, mivel elkezdődött a kétnyári- és hagymás növények ültetése Nyíregyházán.
nyiregyhaza.hu Okt 3, 2024
Több mint 600 millió 60 éven felüli él világszerte, közös feladatunk vigyázni rájuk!
nyiregyhaza.hu Okt 3, 2024
Az egész napos fesztivál során délelőtti és délutáni programokkal, emlékfa ültetéssel színesítik és ünneplik meg az óvoda fennállását.
nyiregyhaza.hu Okt 3, 2024