Francia nagykövet: „Büszkék vagyunk az Apáczaira, mert páratlan képzést folytatnak!”

Ápr 30, 2025

A francia nagykövet tett látogatást az Apáczai Csere János Általános Iskolába. Az intézmény Magyarország egyetlen olyan alapfokú oktatási intézménye, ahol kéttannyelvű francia tagozat található. A nagykövet tiszteletére műsort adtak az iskolai tanulói, természetesen franciául. A diplomata pedig segített átadni azoknak a diákoknak a nyelvvizsgájukat, akik az elmúlt hetekben szerezték meg a dokumentumot.

„Oh Champs-Elysées…”

Egy ismert francia slágert énekeltek a nagykövet tiszteletére közösen az apáczaisok. A magas rangú diplomata hallhatott mondókákat, láthatott táncot, és az is kiderült, hogy igazi énekes tehetségek is tanulnak a nyíregyházi iskola falai között.

Radványi Flóra 14 éves, és a Krúdyban kíván továbbtanulni. Áprilisban osztálytársaival együtt Franciaországban járt, hogy csiszolja a nyelvtudását.

Le Mans városában voltunk, nagyon szép helyen. Egyedül voltam a fogadó családomnál, nagyon kedves volt az anyuka, apuka, jól meg tudtuk érteni egymást, mert nagyon szépen megtanítottak minket beszélni, Angéla néni és Ivett néni. Az ételek is nagyon finomak voltak, megismertük a környezeti dolgokat, meg közben online tankönyvet is csináltunk

– mesélte el Radványi Flóra.

„Tetszik Nyíregyháza, jártam már itt!”

A francia nagykövet bevallotta, hogy nagy izgalommal érkezett Nyíregyházára. Magánemberként már járt a városban, azonban arra is kíváncsi volt, hogyan működik az az általános iskola, ahol a gyerekek két nyelven, franciául és magyarul tanulnak.  

Ez az iskola egy nagyon érdekes példa. Ez az egyetlen, ahol két tanítási nyelvű tagozat található. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy működik, mennyire sikeres és ez példa lehetne Magyarországon. Az is fontos, hogy azok a gyerekek, akik itt tanulnak, később gimnáziumban is két tanítási nyelvű tagozaton folytassák a tanulmányaikat

- fogalmazott Jonathan Lacote, Franciaország magyarországi nagykövete.

A távlati tervek között egy gimnázium is szerepel

Az Apáczai 140 tanulója tanul két nyelven. Az emelt szintű franciaórák mellett a közismereti tantárgyak egy részét, de még az ének-zene és a vizuális nevelés, sőt a történelemoktatás is francia nyelven történik. Francia nyelvű lektort alkalmaznak és élő kapcsolatuk van francia oktatási intézményekkel. 

A folyamatos kapcsolattartást az intézményben lektor biztosítja immár ötödik éve, ez egyértelmű, hogy szükséges is a tanulóknak és az intézmény számára, a kapcsolatot pedig az Erasmus programon keresztül biztosítottuk, hiszen nagyon sok, ha nem is testvér-, de kapcsolódó intézménnyel Bourdeux-ban és Le Mans-ban is találkoztunk. A tavalyi évben a nyolcadikosok vehettek részt nyelvgyakorláson anyanyelvi környezetben, illetve egy hétig voltak kint a kisebb évfolyamos tanulók

- emelte ki Andó Károly a Nyíregyházi Apáczai Csere János Általános Iskola és AMI igazgatója.

Andó Károly arról is beszélt, hogy terveikben szerepel az is, hogy a későbbiekben akár két tannyelvű országos beiskolázási lehetőséggel rendelkező középiskolaként működjenek tovább.

Kapcsolódó galéria

Francia nagykövet látogatása az Apáczai iskolában 2025 áprilisában

Előző hír
Közel hétszázezren pihentek a tavaszi szünetben – Nyíregyháza is vonzó helyszínnek bizonyult
Következő hír
„Találja meg ki-ki párját, díszítsük fel a májfát! - Elsején Falusi Majálisra hívják és várják...

Kapcsolódó híreink