Folytatódik a Nyíregyháza polgármestere által kezdeményezett fásítási program
A város különböző területein folytatódik a fásítás

Most egy helyi vállalkozás felajánlásával 26 darab juharfát ültettek el a Szent István utcai körforgalomnál és az Eötvös utcán. Emellett a a NYÍRVV Nonprofit Kft. a napokban a korábbi pályázat alapján 318 darab díszfát, és 1845 darab díszcserjét oszt ki intézményeknek és magánszemélyeknek.

Az elmúlt év októberében Dr. Kovács Ferenc polgármester kezdeményezésére fásítási program indult Nyíregyházán, melyet az önkormányzat a NYÍRVV Nonprofit Kft.-vel közösen valósít meg. Akkor a Szegfű utcán ültettek el 30 darab juhar csemetét. A program novemberben folytatódott Borbányán a Petőfi iskolában, decemberben pedig a Honvéd utcán, ahol 57 őshonos fát és 41 darab cserjét ültettek el. Az Eötvös utcán a városüzemeltető cég korábban már ifjította az ott lévő elöregedett és emiatt veszélyt jelentő japánakác fákat. A koronaszűkítés hatására a fák stabilizálódtak, egy-két éven belül újra a fajra jellemző, de már megbízható koronával lesznek díszei a városnak. Most a a Szent István utcai körforgalomnál és az Eötvös utcán 26 darab juharfát ültettek el. Dr. Kovács Ferenc polgármester elmondta, itt most egy régi lokálpatrióta nyíregyházi család, Szaszala László és fia, Szaszala Tamás vállalkozása ajánlott fel 50 előnevelt facsemetét, melyeknek több mint felét tették földbe. Örömmel fogadta, hogy a fásítási programhoz csatlakoznak vállalkozók, cégek, intézmények, hiszen abban azt időszakban vagyunk, amikor a város régi fái elöregednek, ezeket pedig pótolni kell.

Az intézmények és a lakosság is segít a fásításban

A most elültetett 26 darab juharfát tudatos fajválasztással az utcaképhez, a  közművekhez igazítva választották ki. A gömbjuharok koronái nem érik majd el a felettük húzódó légvezetékeket, így azok nem jelentenek a későbbiekben balesetveszélyt, így ebből adódóan a fák csonkolására sem lesz szükség. A faültetési programmal párhuzamosan 318 darab díszfát, és 1845 darab díszcserjét oszt ki ezekben a napokban a NYÍRVV Nonprofit Kft., hiszen az év elején meghirdetett Ültess egy fát Nyíregyházáért! akció keretében 13 intézmény, és 171 magánszemély pályázat útján igényelt a házuk, illetve intézményük előtti közterületre növényeket.

Kapcsolódó galéria

Faültetés a Szent István utcán