Földrengés – Nyíregyházáról is érkeztek speciális mentők Törökországba

Hét embert sikerült a Kelet-magyarországi Speciális Mentőknek kimenteni a romok alól Törökországban. Nyíregyházáról Papp István főorvos és Vincellér Tibor vett részt az embert próbáló munkálatokban. A két sokat látott szakembert kedden a köztársasági elnök fogadta Budapesten, aki elismerte a munkájukat.

Múlt héten még Törökországban kereste a túlélőket, ma pedig már a Szabadság téren szaglászott Lángos, a mentőkutya. A hatéves négylábú, gazdájával együtt utazott a helyszínre, a Hatay tartománybeli Antakyába, hogy minél több embert mentsenek ki a romok alól. Vinczellér Tibor 24 éve is járt Törökországban, egy hasonló földrengés után, tapasztalatait felhasználva igyekezett a bajba jutott embereken segíteni.   

Vincellér Tibor kérdésünkre elmondta: „Én annak idején egy angol srácot láttam még a ’99-es török földrengésnél, és én akkor ezt idézőjelben annyira megirigyeltem tőle, hogy azóta én is mindenhova bebújok és én vagyok az, aki a romok között elsőként megyek be és próbálok túlélők után kutatni, illetve, ha már találunk, akkor a kimentését és a benti irányítást megszervezni, így a kutya viszonylag keveset dolgozott, így ha nekem nem volt dolgom, akkor tudtam a kutyával dolgozni.”

A Kelet-magyarországi Speciális Mentő Egyesület tagjait a Baptista Szeretetszolgálat kérte fel, hogy segítsék a mentési munkálatokat. Az egyesület elnöke, Papp István főorvos számos országban teljesített szolgálatot természeti katasztrófák után. Most egy olyan városrészben kutattak túlélők után, ahol a földrengés előtt ötszázezren laktak. A két nyíregyházi szakemberből és két debreceni speciális mentőből felállt kis csapat végül 7 embert emelt ki a romok alól. A legmeghatóbb az volt, amikor egy egész családot sikerült kimenteni.    

Dr. Papp István a Kelet-magyarországi Speciális Mentő Egyesület alelnöke kiemelte: „Nagyon megható volt annak a családnak a segítése, ahol egy családból négy élő személyt tudtunk kivenni, két gyereket, az apukájukat és a nagymamát, az ő kiszabadításuk, az egy felejthetetlen élmény volt, ott azért elpárásodott a szemünk, de már csak akkor, amikor kint voltak a sérültek.”

A február hatodikai rendkívül erős földrengés után összesen 147 magyar önkéntes és 22 mentőkutya utazott Törökországba segíteni. A magyarok összesen 35 embert emeltek ki a romok alól. Minden harmadik megmentett a magyarok áldozatos munkájának köszönheti, hogy nem rekedt az összeomlott házak romjai alatt.