Felejthetetlen élményekkel tértek haza a gyerekek a Mandabokori Napközis Táborból
Fotó: Szarka Lajos

Hosszú közösségi nélkülözés után újra szervezhettek tábort a Nyíregyházi Evangélikus Egyházközség Mandabokori Gyülekezetében. Így került megrendezésre július 19. és 23. között a Mandabokori Napközis Tábor.

A 3-12 év közötti gyerekekkel, akiknek a létszáma 125 főre nőtt, közel 40 vezető és segítő foglalkozott. Reggelenként játékos, zenés tornával kezdtek, majd a reggelit követően egy rövid szabadjáték után lelki gyermek énekeket énekeltek hangolódva a gyermektanításra. – Az ember szíve örömre derül, mikor a 125 gyermeket hallja harsányan, önfeledten énekelni. A közös éneklésnek különösen közösségépítő szerepe van a táborban. A héten az imádság volt a téma. Történetek és példák segítségével hozzuk egészen közel a gyermekekhez a hálaadó, a magasztaló, kérő, bűnbánó imádságokat. A tanítás után aranymondásokat tanulunk a gyermekekkel. Ezt követően a négy csoport forgásban vesz részt a különböző délelőtti programokon. Kézműveskedünk, sportvetélkedőn veszünk részt, és természetesen a szabad játékra is jut idő minden nap. Ebéd után csendespihenőt tartunk, amikor az egészen kicsi gyermekek egy része alszik, a nagyobbak pedig a nagyteremben vagy sátrakban pihennek. Csendespihenő után minden nap délutánjára külön programmal készülünk, amikor van lehetősége mindenkinek felmondani a megtanult aranymondást, játszunk, kézműveskedünk. Volt hajfonás, és tanyasi exatlon pályán is kipróbálhatták magukat a gyerekek. Egyik délután a Tűzoltóság egy óriási habpartyt rendezett, ahol játszva élvezhették a habfürdő igazi különlegességét. Napról-napra a délutáni uzsonna után véget ér a tábor, s a gyermekek nagyon fáradtan, de sok-sok gazdag élménnyel térhetnek haza, mesélhetnek szüleiknek a táborban szerzett örömeikről. Reméljük, feledhetetlen lelki és fizikai élményt nyújthatunk, hiszen a célunk, hogy ezeket a drága gyermekeket oda szerethessük Jézushoz – árulták el szerkesztőségünknek a tábor szervezői.

Kapcsolódó galéria

Mandabokori Napközis Tábor 2021