Februári tavaszi szünet – Kialakult a tanév rendje a Nyíregyházi Egyetemen
Fotó: Szarka Lajos

Két pandémiás esztendő után ebben a tanévben az energiaválság írja át a terveket a Nyíregyházi Egyetemen. December 21. és január 8. között lesz zárva az épület, addig 20 fokos hőmérsékletet tartanak. A második félév a februári tavaszi szünet után, 20-án indul.

A Nyíregyházi Egyetemen is született néhány takarékossági döntés. Ennek nyomán lett érvényes a tanév rendje. A szorgalmi és vizsgaidőszak, a tavaszi szünet és a bezárás.

„A szorgalmi időszakban teljes körűen jelenlétben, de szűkítettebb kapacitások mellett fogjuk végigvinni az oktatást úgy, hogy a hallgatók jogai ne sérüljenek. A Nyíregyházi Egyetem december 21. és január 8. között tervezi teljes körűen a bezárásokat. Egy héttel meghosszabbítottuk a vizsgaidőszak intervallumát olyan módon, hogy január 8-tól február 5-ig tart a vizsgaidőszak, majd azt követi egy regisztrációs hét, és előre hozott tavaszi szünet. Így az egyetem költségeit olyan módon tudjuk csökkenteni, hogy az ne jelentsen problémát a hallgatók számára. Természetesen a kollégiumi épületek – mint lakóhely a hallgatók számára – teljes körűen elérhetőek. Fontos számunkra, hogy a hallgatók a vizsgáikra megfelelő körülmények között tudjanak felkészülni” – tájékoztatott a Nyíregyházi Egyetem oktatási rektorhelyettese, Kósáné dr. Bilanics Ágnes.

A második félév szorgalmi időszaka tehát február 20-án kezdődik. Ez előtt persze még egy fontos dátum: november 10-én nyílt napot tartanak az intézményben középiskolás diákok, pedagógusok és szülők számára.