Február 11-től újra nyit a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház

A tervezett, tavaszi újraindulástól hamarabb, már február 11-től teljes munkarendben játszhat a Móricz Zsigmond Színház társulata.

Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza MJV polgármestere hivatalos közösségi oldalán jelentette be a jó hírt: – A szankciós energiaválság jegyében már nyár végén elkezdtünk felkészülni a fűtési időszak várható nehézségeire. Az októberi közgyűlésen döntöttünk egyes intézményeink részleges bezárásáról. Az azóta eltelt időben bebizonyosodott, hogy ezzel jelentős megtakarításokat érünk el. Rendszeresen értékeljük a folyamatokat, s több tényezőt – így a lakosság igényeit is – figyelembe véve hozunk döntéseket a zárások feloldásáról. Ez alapján bejelenthetem, hogy a tervezett, tavaszi újraindulástól hamarabb, már február 11-től teljes munkarendben játszhat a Móricz Zsigmond Színház társulata. Ezzel a döntéssel kedvezünk a színházlátogatóknak, a bérleteseknek, s az önkormányzati cégként működő teátrumnak is, hiszen így még a tervek szerint valósítható meg az évad. A nagyszínpadon a Teljesen idegenek című előadással kezdenek. A továbbra is folyamatosan üzemelő Eissmann Városi Sportuszoda mellett így újabb fontos közösségi színteret látogathatunk rendszeresen. A további döntések lehetőségét pedig folyamatosan vizsgáljuk – tájékoztatott Nyíregyháza polgármestere.