Ezüstérmes röplabdások - Második lett az U13-as csapat

Május 7-8-án a Vasas Folyondár Csarnokban rendezték meg az U13 első osztály Országos Röplabda Bajnokság döntőjét. Az NYSC U13 ‘A’ csapata első helyen kvalifikálta magát a legjobb nyolc együttes közé. A csoportmérkőzések során Moravszki Gyula – Moravszki Gyuláné tanítványai a BRSE, az MTK és UTE lányai ellen hibátlanul játszottak. A döntőbe jutásért a Gödöllő RC gárdáját győzték le szép és látványos játékkal. Az országos döntőben a Vasas csapata ellen nem sikerült a bravúr. A nyíregyházi lányok  megilletődötten és sok hibával  játszottak, így a Vasas megérdemelten nyerte a bajnoki címet.

Az egész szezonban nagyon kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottunk, hiszen 20 mérkőzésből 19 nyertünk és egyet vesztettünk. Sajnos a a döntő pillanatban egy kicsit meginogtunk, de ez lehetett azért is, mert mi voltunk az egész éves teljesítményünk alapján az országos döntő esélyesei. Ez teherként nehezedett a lányokra. Az országos döntőn a NYSC legjobb játékosa Madura Anna lett , az MVP címet Pampuch Gréta érdemelte ki. Nagyon büszkék vagyunk a lányokra és ezúton is gratulálunk az ezüstéremhez – nyilatkozta Moravszki Gyuláné, a csapat edzője.

A NySC U13 országos döntő sikerkovácsai: Szulyák Ágnes, Madura Anna, Sulyok Csenge Zsófia, Piószegi Regina, Csabai Flóra Lina, Kalló Olivia, Szabó Lívia Boglárka, Hrabina Petra, Pampuch Gréta, Palicz Vivien, Révész Odett

Edző: Moravszki Gyula, Moravszki Gyuláné

U13 OMB I. osztály A csoport Döntő

Csoportmérkőzések:

BRSE Fehér- Nyíregyházi Sportcentrum 1-2

Nyíregyházi Sportcentrum – MTK Budapest 2-1

Nyíregyházi Sportcentrum – UTE U13 A 2-1

Elődöntő

Gödöllői RC – Nyíregyházi Sportcentrum 1-2

Döntő

Vasas SC Piros – Nyíregyházi Sportcentrum 2-0