Ezüstéremmel debütáltak a Spartacus fiú tornászai - Közel húsz fiú az STC-nél

A Spartacus Torna Club 2018-as megalakulása óta elsősorban versenyaerobik utánpótlás képzéssel és versenyeztetéssel foglalkozik. Az aerobikos lányok a 2019-es szezonban mérhették össze először tudásukat hazai és nemzetközi porondon egyaránt. 
A kezdeti lendület megtörni látszott, amikor – mindenki számára váratlanul – beütött A Covid-19 járvány. A 2020-as év rendkívül nehéz volt mindenkinek. A több fordulós aerobik bajnokságból mindössze kettő került megrendezésre, a külföldi versenyeket pedig rendre törölték. A lányok azonban olyan hévvel készültek arra a két versenyre, hogy a szerzett érmek számában megdöntötték az előző év rekordját is (2019: 48 érem, 2020: 50 érem). Emellett a klub taglétszáma is folyamatosan növekedett a pandémia ellenére is. 


Most itt az újabb örömhír: 2021. január 1-jén csatlakozott a klub a Magyar Tornaszövetség férfi torna szakágához is az aerobik mellett. Március 7-én Budapesten került megrendezésre a Budapest- és Vidék Bajnokság, ahol Serdülő II. kategóriában 13 fiú versenyző debütált és szép eredményekkel zárták a napot.


Az edzők (Hubacsek László, Radics János) nagy-nagy örömmel vágtak bele a felkészítésbe, hiszen mindketten tornaedzők. Elmondásuk szerint a fiúk is nagyon lelkesek voltak, több tornászfiúnak ez volt élete első versenye. A következő fordulóra ősszel kerül sor, addig is dolgoznak tovább.

Eredmények: 
STC B csapat: 2. helyezés EZÜST ÉREM
1.    Váczi Levente
2.    Mátyás Márk
3.    Tóth Zsigmond
4.    Kalán Kolen

STC C csapat: 5. helyezés
1.    Yaacov Yarden
2.    Bora Máté
3.    Yaacov Tomer
4.    Ritli Péter


STC A csapat: 7. helyezés
1.    Munkácsi Dominik
2.    Krajnyák Zalán
3.    Dorogi-Pénzes Levente
4.    Smid Bence
5.    Garai Dávid
Egyéniben:
4.helyezés: Tóth Zsigmond
6.helyezés: Mátyás Márk

A munka nem áll meg, a lányok bizonyíthatnak legközelebb, hiszen 2021. április 10-11-én lesz a Magyar Kupa 1. fordulója, melynek a nyíregyházi Continental Aréna ad otthont. Több, mint 30 új versenyzője van a Spartacus Torna Clubnak, akik szintén most lépnek először „talajra”.  A cél az, hogy a tavalyi rekordot is túlszárnyalja a csapat.