Ez történt Nyíregyházán – A Helló Nyíregyháza! és a Rózsakert programja is megérkezett
Elmúlt heti hírösszefoglalónk következik.
Nyíregyháza bemutatkozása a magyar királyok koronázási városában, Pozsonyban
Óriási érdeklődés övezte 2019. március 20-án azt a turisztikai rendezvényt Pozsonyban, ahol Nyíregyháza bemutatkozott az utazásszervezőknek, utazási irodák vezetőinek, a média képviselőinek és a turisztikai szakembereknek.
A jól sikerült rendezvényt egy pálinka – és borkóstolóval egybekötött állófogadás zárta.
 
Első alkalommal látható a VIDOR Fesztivál új programsorozata a Rózsakertben
- A tavaly nyár végére  - Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata és „A ZÖLD VÁROS KIALAKÍTÁSA” program támogatásával - megszépült Rózsakert Szabadtéri Színpad idén a korábbi években megszokott időben nyithatja kapuit. 2019. június 14-étől egészen augusztus közepéig nagy kedvencekkel, impozáns fellépőkkel és meglepetéssekkel várja majd a romantikus nyári esték szerelmeseit – nyitotta meg a Rózsakert Szabadtéri Színpad idei programját ismertető sajtótájékoztatót Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza MJV polgármestere és Kirják Róbert, az üzemeltetéssel megbízott Móricz Zsigmond Színház ügyvezető igazgatója.
A seregszemle 17 éves történelmében először zenés vígjátékok számára is hirdettek pályázatot a színházak között.
 
Közgyűlés – Egyöntetű elismerés a rendőrségnek és a katasztrófavédelemnek, tűzoltóságnak
Minden képviselő pozitívan értékelte mind a rendőrkapitányság, mind pedig a katasztrófavédelem, azon belül a nyíregyházi hivatásos tűzoltók tavalyi munkáját. Külön napirendként szerepelt a szokott módon a két szerv 2018-as évéről szóló beszámoló, tájékoztató, melyeket egyhangúlag fogadott el a közgyűlés, nyugtázva a pozitív folyamatokat, és köszönvén az együttműködést. A képviselőtestület csütörtöki ülésén több, fejlesztéssel kapcsolatos kérdésben is döntöttek a városházán.
A két közgyűlés között történtekről szóló beszámolóval kezdődött a közgyűlés.
 
Helló Nyíregyháza! – A Kozmix és a fiatal sztár duó, a USNK is fellép
A fiatalokra koncentrál, de minden korosztályt megszólít idén a Helló, Nyíregyháza!, az önkormányzat által szervezett egész napos esemény. Sőt, több napos, mert szerdán délután a tizenéveseké a Kossuth tér, csütörtökön ifjúsági konferenciát tartanak, pénteken pedig egész napos programot kínálnak – több generáció bevonásával.
A húsvéti szünet után, remélhetőleg kellemes időben vár mindenkit a belváros, hogy egy egész napos programkavalkáddal örüljünk a tavasznak és egymásnak, a mosoly nyíregyházi napján.
 
Még a kivitelezők lakják be a készülő négycsillagost, de nyáron nyitnak
A felületes szemlélő nagyjából ugyanazt látja, mint hónapokkal ezelőtt. Kecses sziluett, néhol már „színre fújt” falak, több helyen üvegezett erkélyek, az Aquarius Élményfürdő felé kanyargó hídátjáró. Ám aki a Modern Városok Program keretében épülő szállodába is bekukkanthat, jelentős sürgés-forgást érzékelhet.
Várják a munkatársakat!