Érmek az atlétikai bajnokságról - Két nyíregyházi arany is született

A Nyíregyházi Sportcentrum atlétái 5 éremmel tértek haza a hétvégén Debrecenből.
Június utolsó hétvégéjén, Debrecenben került megrendezésre a 126. Atlétikai Magyar Bajnokság. Szombaton a nyitónapon az időjárás is közbeszólt, hiszen délután „leszakadt az ég”, de ez csak egy rövid időre szakította félbe a versenyszámokat.
 
Az első napon a női diszkoszvetésben Kerekes Dóra 53.39 méteres dobásával védte meg a címét, közvetlenül mögötte végzett Márton Anita, aki a gyermeke születése után ezüstéremmel tért vissza, 53.13 méterrel zárt a versenyt. A harmadik helyezett Kövér Fanni lett, 47.13 méterrel. Ugyanebben a számban a nyíregyházi Vass Anett 13. lett 32.50 méterrel.
Szintén szombat délután rendezték meg a férfiak 800 méteres számát, ahol a Nyíregyházi Sportcentrum atlétája, Szabó Hunor Benedek 9.-ként ért be a célba. A hármasugróknál Pál Robin pedig ötödik lett 14.92-vel.
Súlylökésben is nyíregyházi aranyérem született, Tóth Balázs jóvoltából, aki „nagy ellenfélének” Kovács Lászlónak ismét nem hagyott esélyt és nyerte meg a számát 17.74 méterrel.
A második napon a férfiak diszkoszvetésében is erős mezőny gyűlt össze. Az első helyet Huszák Jánosnak sikerült eloroznia 63.31 méteres eredményével Szikszai Róberttől, aki 60.02 méteres dobásával ezüstérmes lett. A bronzérem szintén egy nyíregyházi versenyző nyakába került. Káplár János 53.84 méterrel a dobogó harmadik fokára állhatott fel. A diszkoszvetők között a nyíregyházi Bucsánszki Zsombor 13. lett 40.30-al.
A férfiak magasugró számában is szurkolhattunk nyíregyházinak, Bakosi Péter személyében, aki 2.16 méteres eredményével lett ezüstérmes Jankovics Dániel mögött, aki 2.19 méterrel lett az első. A bronzérmesek Hodossy-Takács Sámel és Agárdi Péter lettek, aki egyaránt 2.12 métert dobtak. A női 400 méteren Garai Graciána indult, ő huszaddiként ért be 61.27-tel.
 
Eredmények:
800 méter 9. Szabó Hunor Benedek 1:55,59
Magasugrás 2. Bakosi Péter 2.16
Hármasugrás 5. Pál Robin 14.92
Súlylökés 1. Tóth Balázs 17.74
Diszkoszvetés 2. Szikszai Róbert 60.02
3. Káplár János 53.84
13. Bucsánszki Zsomboer 40.30
Női 400 méter 20. Garai Graciána 61.27
Női diszkoszvetés 1. Kerekes Dóra 53.39
13. Vass Anett 32.50

Forrás: Nyíregyházi Sportcentrum