Elsőfokú figyelmeztetést adtak ki ónos eső miatt

Az ország nyugati felén napközben főként eső lesz, azonban a reggeli órákig a nyugati határszél közelében átmenetileg kis mennyiségű ónos eső is előfordulhat – írta az OMSZ a honlapján vasárnap hajnalban. A met.hu oldalon közzétettek szerint Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében kell ónos esőre számítani.

CSAPADÉK: Délutántól egyre többfelé számíthatunk kisebb csapadékra. Az eső mellett a keleti, északkeleti tájakon havas eső, az északkeleti határvidéken és az Északi-középhegység magasabban fekvő területein - főként az esti óráktól - havazás is valószínű. A hegyvidéki területeken (elsősorban Mátra, Bükk) kialakulhat néhány cm-es hóréteg, de síkvidéken megmaradó hó nem várható.

SZÉL: Késő délutántól a Dunántúlon, különösen annak északi felén megerősödik, több helyen viharossá (~ 60-70 km/h) fokozódik az északnyugati szél. Főként a magasabban fekvő területeken (Alpokalja, Dunántúli-középhegység) 70-75 km/h fölötti lökések is előfordulnak, kiemelten az előttünk álló éjszaka folyamán. Holnap késő délutántól mindenütt fokozatosan mérséklődik a légmozgás.

hirado.hu