Elkezdődött a Házasság hete – folyamatosan nő a házasságkötések száma Magyarországon
A kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Shutterstock (Forrás: hirado.hu)

Ma kezdődött a Házasság hete. Az idei mottó: „Szeretetbe kapaszkodva”. A rendezvénysorozat nyitónapján a házasság értékeiről beszélgettek, de gyermekvárásra felkészítő program is volt.

A miskolci Deszka Templomban tartották a Házasság hete országos nyitó istentiszteletét. Pásztor Dániel püspök a házasságban rejlő erőre és a biztonságra hívta fel a figyelmet.

 „Van ok az ünneplésre, a házasság az az életközösség és az a kapcsolat, ami semmihez sem hasonlítható és semmihez sem fogható” – mondta Pásztor Dániel, püspök.

A Házasság hete idei jelmondata: „Szeretetbe kapaszkodva”.

A gyülekezetek saját tagjaik közül is választottak olyan házaspárokat, amelyek példát mutathatnak a fiatalabb generációknak.

Sok gyermek is részt vett debreceni Református Nagytemplomban a házasság hete nyitó istentiszteletén. A kicsik megtudhatták, hogyan kell szeretettel ápolni egy házasságot. De az egyházközösség gyertyafényes vacsorát is szervez majd házaspároknak a következő héten.

„A fogadalom akkor lesz élő, hogy ha minden nap, a házasság minden napján, amikor reggel felkelek, akkor úgy ébredek, hogy igen, hálás vagyok azért a társért, akit Isten nekem ajándékozott és alig várom, hogy közös élményeket éljünk meg együtt” – mondta Oláh István, a Debrecen-Nagytemplomi Egyházközség lelkipásztora.

Juhász Lajos és felesége 40 éve kötötte össze az életét, ők is részt vettek az igeolvasásban.

 „Egymásra számítunk, segítségként, társként, egymásra számíthatunk az élet minden területén, a munkában, a gyülekezeti életben, a családban, a család nevelésében és minden egyébben” – mondta a férj.

Egerben a Méhvirág Központban beszélgettek olyan házaspárokkal, amelyek gyermekük születésére készülnek.

 „Azt boncolgatja, hogy a kapcsolatra milyen hatással van egy baba érkezése, tehát igazából erre vagyunk kíváncsiak” – mondta egy a programon résztvevő.

2010 óta folyamatosan nő a házasságkötések száma Magyarországon.

Bár 2022-ben a pandémia korlátozásai miatt csökkent, 2021-ben rekord magas volt. Akkor 72 ezren mondták ki a boldogító igent, amire legutoljára 1986-ban volt példa.

A Fiatal Családosok Klubjának (FICSAK) alapítója az M1-en azt mondta: a kormány családtámogatási rendszere jelentősen segíti a családalapítást. Király Nóra szerint ennek is köszönhető, hogy egyre többen mernek gyereket vállalni.

„A saját tulajdonú otthon az nagyon fontos, az egy hatalmas biztonságot ad a magyar családoknak, ezért az otthontámogatásnak a különböző formái nagyon népszerűek, legyen szó a családi otthonteremtési kedvezményről, a falusi csok-ról, a jelzáloghitel elengedésről” – mondta Király Nóra, a FICSAK alapítója.

A házasság hete fővédnöke Novák Katalin. A köztársasági elnök a programsorozat első napján közösségi oldalán, a családi albumból osztott meg egy oldalt. Bejegyzésében azt írta: „Kezdődik a Házasság Hete, amelynek jelmondata: Szeretetbe kapaszkodva. Istvánnal mi 21 éve kapaszkodunk együtt a szeretetbe”.

 

Forrás: hirado.hu