Elhalkul a lélekharang...
Nagyanyám szavai csengenek a fülemben: – Amikor szülő temet gyermeket, fiam, na azt hívják pokolnak!
Állunk a tv előtt. Látjuk, halljuk. A doboz beszél, bennük döbbenettől méla sóhajok lassan keringenek. Egyet sem ismertem közülük. Vagy mindet ismertem? Istenem. Itt laktok a szívemben ismerős ismeretlenek. Itt dobban bennem utolsót a szívetek, itt lakik minden szerelmetek, vágyatok, kincsetek. És itt lakik bennem az a kín is, amit a szülőktől most senki át nem tud vállalni. Félbe tört márványoszlopok, fehér rózsák, csend. Nyugodjatok békében...
Z. Pintye Zsolt
