"A FATUM keretében a múlt héten tapasztalt Covid-fertőzések miatt a Bajnokok Ligája mérkőzés is bizonytalanná vált. Erről ellenfelünket még a múlt héten értesítettük. Csapatunk a tervek szerint már vasárnap elutazott volna Olaszországba, TREVISO-ba az Imoco CONEGLIANO elleni január 18. keddi csoport mérkőzésre. A FATUM Nyíregyháza menedzsmentje számára a legfontosabb az emberi egészség megóvása, ezért klubunk mindent megtesz azért, hogy megelőzze a további megbetegedéseket és, hogy játékosaink egészségesen térjenek vissza a pályára. A történtekről az Európai Röplabda Szövetséget (CEV) is tájékoztattuk.
A két klub közötti múlt heti folyamatos egyeztetését követően eldőlt, hogy a január 18.-i eredeti időpontra kiírt mérkőzést január 26-án szerdán (20.30) pótolja a két csapat. Szeretnénk köszönetünket kifejezni a Carraro Imoco CONEGLIANO csapat vezetőségének, hogy kérésünket első perctől komolyan vették, közösen kerestük a lehetséges megoldást a kialakult helyzetre és végül támogatták a mérkőzés időpontjának módosítását. Olasz ellenfelünk végtelen profizmusról tanúbizonyságot téve, megváltoztatva saját bajnoki menetrendjét és kevesebb, mint 24 óra alatt minden lehetséges akadályt kizárva döntött a halasztásról. Mint számtalan látványsportágban egy röplabda BL csoport meccs szervezése is hónapokkal korábban elkezdődik a szerteágazó feladatok miatt (helyszín, játékvezetők, CEV delegáltak, csapatok utaztatása, szállodai foglalások, jegyértékesítés, pályaépítés, marketing kampány, sajtómeghívók stb…stb..) annak érdekében, hogy a mérkőzés igazi győztese az a több millió néző legyen, akik a helyszínen vagy a televízión keresztül szeretnék élvezni a röplabda minden szépségét." - áll a Fatum Nyíregyháza közleményében.