Döntetlen Szlovéniában - második meccsét játszotta Mariborban a Szpari

Döntetlen Szlovéniában - második meccsét játszotta Mariborban a Szpari

Újabb edzőmérkőzést játszott a Szlovéniában edzőtáborozó Nyíregyháza Spartacus. A szlovén másodosztályban szerepelő Drava Ptuj volt a Szpari ellenfele. 

Jól kezdte a találkozót a Szpari, az első percben Ötvös szerzett labdát, végig vitte a félpályán, majd remekül tálalt Kovác elé, akinek lövésébe beleértek, így kipattant a labda. A folytatásban is támadásban maradt a Spartacus, és a 17. percben megint Ötvöstől indult az akció, majd egy Starosta-Svedyuk összjáték után utóbbi passzolt középre Kovác elé, akinek ismét nem volt szerencséje, a lövése után ezúttal is egy szlovén lábról pattant ki a labda. A 28. percben Papp próbálkozott lövéssel, de nem sikerült megszerezni a vezetést.  A Ptuj kontráiban bízott, és a 37. percben egy ilyen végén 18 méterről jött a lövés, Csorvási magabiztosan védett. Az első félidő nem hozott gólt, a második játékrészre pedig sort cserélt Zoran Spisljak vezetőedző. Az 56.percben Tóth Á. lőtt, de a labda elkerülte a kaput. A másik oldalon is kimaradt egy helyzet, egy beadás után alakult ki lehetőség, de mellé ment a lövés. A 62. percben nagy helyzet maradt ki, Farkas beadása után Tóth B. fejelt fölé. Támadott a Szpari, és Cenaj szabadrúgása után ismét Tóth B. fejelt, ezt a kapus hárította, majd nem sokkal később Kártik cselezte be magát a 16-oson belülre, de beadásáról lemaradtak középen a társak. Újabb szép Kártik mozdulat, mely után Polényi passzolt Motkóhoz, akinek beadása után Rezes került helyzetbe, de az utolsó pillanatban tisztáztak a védők. Bár sok helyzetet dolgozott ki a Spartacus, gól nem született, maradt a 0-0. 

NK Drava Ptuj (szlovén) - Nyíregyháza Spartacus FC 0-0

Nyíregyháza Spartacus FC: Csorvási (Nagy M. a szünetben) - Svedyuk (Polényi a szünetben), Fodor (Végső a szünetben), Pejovic (Szekszárdi a szünetben), Gulyás (Farkas a szünetben), Papp (Kártik a szünetben), Ötvös (Rezes 35.), Starosta (Cenaj a szünetben), Kovác A.(Tóth Á. a szünetben), Kovács N. (Motkó a szünetben), Hornyák (Tóth B. a szünetben (Wieland 68.))

vezetőedző: Zoran Spisljak