Diákfilm a drogról

Rendhagyó mozgókép órát tartottak a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium médiainformatika orientációs osztályának tanulói. Közösségi rendőrök és szórakozóhely-tulajdonos is ült az iskolapadban, hiszen egy, a fiataloknak szóló kisfilmet terveznek a drog- és alkoholfogyasztás megelőzése érdekében.

RENDHAGYÓ ÓRÁN ÖTLETELTEK

Kecskemétiné Szilvási Zsuzsanna, a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium igazgatóhelyettese elmondta, a diákok keresték meg az ötlettel. Most azon dolgoznak, hogy a story board elkészüljön a kisfilmhez.

A KÖZÉPISKOLÁSOKAT SZÓLÍTJÁK MEG

A diákok elképzelése megvalósul, hiszen a rendhagyó órán a kisfilm forgatókönyvének utolsó simításait vitatták meg. Ők készítették az előzetes fotókat, de a forgatás és vágás munkálatait is együtt csinálják, így a kezdeményezés pénzbe sem kerül. A mértékletes szórakozásról, a drog- és alkoholfogyasztás megelőzéséről szóló kisfilm a tervek szerint májusban készül el. Az alkotók azt szeretnék, hogy az üzenete minden középiskoláshoz eljusson.

Szoboszlai Tibor