Daloló apácák érkeznek a Krúdy Kamarába!

Egyikük sem akart apáca lenni, most viszont jó néhány estére azzá válnak – s nem is akármilyenné. Jenei Judit és Fridrik Noémi színházunk azon öt színésznője közé tartozik, akik apácaként színészkednek majd a Krúdy Kamarában – vagy inkább színművészként apácáskodnak...

Az Apácák lesz a Móricz Zsigmond Színház új bemutatója, október másodikától láthatja a közönség. A két jelenlegi interjúalany mellett Horváth Margit, Kuthy Patrícia és Szvrcsek Anita szerepel a darabban. Juditban és Noémiben az is közös, hogy szép feladatokkal teli évad áll mögöttük, kihívásokkal és remek szerepekkel, s mindketten bizakodva tekintenek az előttük álló időszakra is.  

– Léptetek már apácaként színpadra? Megfordult korábban a fejetekben ilyen szerep?

F. N.: – Nem. Most elbizonytalanítottál, de nem. Sosem gondolkodtam ezen, bármit szívesen játszok, ami elém jön.

J. J.: – Nem, még nem voltam apáca, és az sem jutott soha eszembe, hogy kerül-e valaha ilyen szerep az utamba. Mert ahogy Isten útjai, úgy egy repertoárszínházéi is kifürkészhetetlenek. De egyébként, képzeld, a ’90-es években a Szabadtérin láttam ennek az első magyar adaptációját, Psota Irénnel az élen. És bár nem most volt, a próbákon néha bevillan belőle egy-egy kép!

– Miért lehet érdekes a nézők számára ez a színdarab, mi lehet vonzó az Apácákban – az öt hölgyön kívül?

F. N.: – Mi van a ruha alatt...

– Megmutatjátok?

F. N.: – Majd kiderül. Képletesen mondtam, hogy mi van a ruha alatt, mert valóban mindenki történetére fény derül. Ebben az előadásban ez az izgalmas.

J. J.: – A hobokeni Kis Nővérek öt apácájának közönség elé kell állnia egy műsorral, hogy annak bevételét egy bizonyos célra fordíthassák. A kiváltó okot nem árulnám el, mert nem szeretnék spoilerezni. Lehet, hogy egyformán öltözködnek, és ugyanazt az életformát választották, de a személyiségük ettől még nagyon is különböző. Az előadás egyik üzenete számomra az, hogy nem érdemes általánosítani és fekete-fehérben látni az embertársainkat – még akkor sem, ha történetesen fekete-fehér ruhát viselnek. Az egymás elfogadása is fontos része ennek: hogy a különbözőségeink ellenére is jól tudjunk együttműködni. Mint ahogy mi is: Horváth Margit, Kuthy Patrícia, Fridrik Noémi, Szrvcsek Anita és én a próbákon. Hál’ Istennek Őze Áron rendező és a koreográfusunk, Dunaveczki Évi is jól kezelik ezt a sokféleséget. Egyelőre. Lekopogom... Rengeteg humor és zene színesíti az előadást, ráadásul élő zenekarral játszunk, úgyhogy miközben van mondanivalója, alapvetően nagyon szórakoztató is.

– Gondolom, nem az Alul semmi női változata...

F. N.: – Nem. Valójában az a sztori – mint Judit is mondta –, hogy létrehoznak egy műsort, amiből bevételt szeretnének szerezni. A kiválasztott apácák megalkotnak egy-egy műsorszámot, ezt mutatják be, és ezen keresztül ismerjük meg őket. Igazából nem prózai jeleneteket lát a néző, hanem mint a musical műfaja megkívánja, dalban mondjuk el a történeteinket. Ez persze kellő tánc- és énektudást követel meg.

– Megismerjük a szereplők egymás közti és a színpadhoz való viszonyát is?

F. N.: – Igen, ezek is abszolút benne vannak. Öt különböző karakter, öt különböző titulus az apácarenden belül, öt különböző élethelyzet, ami miatt apácák lettek. Izgalmas és elgondolkodtató a sorsuk. 

– Mit lehet elárulni Mária Lea és Mária Amnézia nővérről?

F. N.: – Mária Lea egy növendék, a legfiatalabb az öt közül, még nem felszentelt apáca, még csak most szeretne az lenni. Jókedélyű, nyitott, kíváncsi személyiség, akinek még jelen vannak a kislányos attitűdjei. A főnöknője Huberta nővér (Kuthy Patrícia). 

– Könnyű volt beleélni magad a szerepbe? 

F. N.: – Kissé munkás. Megpróbálom úgy érzékeltetni, hogy ne áruljam el a lényeget, így inkább azt mondom: olyan dolgot kell csinálnom a színpadon, amit eddig még soha, ilyen értelemben tehát nagyon távol áll tőlem. Ennek legjobb megvalósítását keresem, ezt próbálom a tudásomhoz és a lehetőségeimhez mérten legjobban kivitelezni. Nagyon szeretek olyan feladattal foglalkozni a színpadon, amihez még nem volt közöm, így lehetőségem van sok mindent megtanulni az életről és a szakmáról. 

J. J.: – Mária Amnézia nővér neve elég beszédes. Egy szerencsétlen fordulat következtében elvesztette az emlékezetét, így azt sem tudja pontosan, ki is ő valójában. Különösen nagy rizikót jelent számára, hogy színpadra lép, ahol mindennek flottul kell mennie. De vajon sikerül-e?

– Milyen feladatok várnak még rátok ebben az évadban?

F. N.: – Közvetlenül ezután kezdem próbálni Szikszai Rémusz rendezésében az önálló társulat 45. évfordulója alkalmából műsorra tűzött Kivilágos kivirradtigot, a harmadik premierem a Brooklyni mese lesz, Rák Zoltán rendezi, és játsszuk még tovább A dzsungel könyvét. 

J. J.: – Móricz Zsigmond Kivilágos kivirradtig című regényének színpadi átiratában Frici szerepét játszom. A házassága korántsem felhőtlen, és emiatt elég sok feszültség adódik körülötte. Hogy mindez pontosan mit von maga után, azt nem részletezném, mert nem szeretném elvenni a közönségtől a felfedezés élményét. A harmadik szerepem a Bors néniben a Házi sün lesz, akiről egyelőre semmit sem tudok. Egy újabb feldolgozás során került bele a történetbe, így számomra is a próbák alatt derül majd ki igazán, ki is ő. A Riviéra vadorzói, A padlás, a Legénybúcsú és az Aranylakodalom továbbra is műsoron maradnak.

Mindemellett október 17-ére egy jubileumi összeállítással is készülünk, Egy színház – ezer élmény címmel. Ennek a dátumnak külön jelentősége van, hiszen pontosan 45 évvel ezelőtt, ezen a napon mutatta be az újonnan megalakult állandó társulat a Csongor és Tündét. Ezen az estén sajátos módon összegezzük az azóta eltelt négy és fél évtizedet: ahogyan mi látjuk most, és ahogyan azok emlékeznek rá, akik a közelmúltban vagy régebben részesei voltak a színház életének. Színészek, rendezők és háttérdolgozók a felkérésünkre személyes történeteket, visszaemlékezéseket, kulisszák mögötti anekdotákat osztottak meg velünk, amelyeket a társulat tagjai tolmácsolnak majd. Meghitt, zenés és szórakoztató lesz egyszerre, és valóban megismételhetetlen, hiszen csak erre az egy alkalomra készül.

(Szerző: Kováts Dénes)