Csongrád-Csanád megyében versenyeztek a Nyíregyházi Fókák az elmúlt hétvégén. A XIII. Csongrádi Országos Senior Úszóversenyről ismét számos éremmel tértek haza az egyesület tagjai.
A hölgyeknél dr. Tóth Zsófia - első megmérettetésén - két ezüst- és egy bronzérmet szerzett. A fiatal úszó néhány hónapja edz a jól összeszokott csapattal. A férfi versenyzők közül ezúttal is Cserés Miklós bizonyult a legeredményesebbnek, aki hat egyéni arannyal gazdagította éremkollekcióját, minden számot megnyerve korosztályában, amelyben rajthoz állt.
Cseh Imre négy első és három második helyezésével szintén sikeresnek bizonyult.
Bódi Szabolcs négy ezüst- és egy bronzéremmel, Hudáky Zoltán pedig egy arannyal, három ezüsttel és egy bronzzal bővítette a klub által gyűjtött medálok számát.
A Fókák két váltóban is képviseltették magukat, a verseny megkoronázásaként, férfi vegyesben elért eredményükért korcsoportjukban a dobogó legfelső fokára állhattak fel.
A csapat sikereiben kulcsszerepet játszott, hogy a szenior úszók a jó időben sem pihentek, a nyarat is végigedzették. Tréningjeik pedig fokozatosan még magasabb fokozatba kapcsolnak, hiszen a november elejére tervezett hódmezővásárhelyi országos bajnokságon is eredményesen szeretnének szerepelni.