Mert ilyen volt ő, Kató Évink, a Nyíregyházi Napló – de nehéz barátkozni a szóval: néhai – tördelője, igazi szívember, aki az óra helyett mindig azt nézte, hol tehet még valamit az ügyért. Ez a sokat rakoncátlankodó szív parancsolta az intenzívre január elején, ahonnan egyre rosszabb hírek jöttek. S mikor már azt hittük, újra érzékel minket, amikor mosolyogni kezdett, s gondolatban megint a székében láttuk, a papírcsomót az asztalára rakva, hogy szép oldalt varázsoljon belőle a lapba, akkor jött a lesújtó üzenet egy átlagos hétfő este. Ő nem volt az, bár a nevét talán soha nem írták le…

Ám ő ezernyi nevet, milliónyi szót rakott az újságba, hol kézzel, hol számítógéppel, mert ez volt az élete: „tegyünk ide még két mondatot, jobb lenne ezzel a képpel…”. A zrínyis érettségi után a nyomdaiparba tanulva magát szedte, tette, tördelte a híreket, a nyomda után jött a Futár, a Szuperinfó, és, sajnos végül, a Napló. Közben elolvasott és kiszerkesztett megannyi életet és csendben élte a magáét, hogy Sóstóhegyről bebiciklizve feltűnés nélkül a kezünk alá csúsztassa a készet: része volt benne, hogy az olvasó kivegye a postaládából az egészet.

Ugye nem haragszol, ha eláruljuk, szeretetből Cicának becéztünk egymás közt. Már most hiányzik a meleg dorombolásod, a tréfát értő és szerető pillantásod, a kis zsörtölődésed, és hiányzol a csapatból, akkor is, ha kötelet húzunk sportnapon vagy lógatjuk a lábunkat a tóparti kiránduláson. És hiányzik az észrevétlen, mégis sugárzó jelenléted.

Csak alig több mint 53 év jutott neked – hála azért, hogy ebből mi is kaptunk hetet… Isten Veled!

Tarczy Gyula főszerkesztő