Beszámoló a luxemburgi kulináris világbajnokság tapasztalatairól!

A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Nyíregyháza és Környéke Regionális Szervezete 1999-ben a bázeli világbajnokságon szerzett bronz minősítést – emlékeztetett a szervezet elnöke. Tóthné Medved Zsuzsanna hangsúlyozta, ugyan sok évnyi kihagyás követte Bázelt, de a térségbeli szakemberek addig is törekedtek a fejlődésre, többen mesteri címet szereztek, majd egy – megyénkben szinte egyedülálló – rendezvényt kezdtek el szervezni: az idei mestervacsora már a 10. lesz a sorban. Aztán 2014-ben újra eljutottak a megyebeliek egy nemzetközi, luxemburgi versenyre, akkor még csak szakmai tapasztalatgyűjtési szándékkal, majd 2016-ban az erfurti kulináris olimpián arany, ezüst és több diplomaminősítést is kaptak a regionális szervezet képviselői. 2018 novemberében pedig Luxemburgban tartották a világbajnokságot, a nemzeti válogatottban három megyei szakembernek szurkolhattunk: Földesi Csenge cukrásznak, Huszár Tibor séfnek és Kézi Sára cukrásznak. A regionális szervezetet két cukrász képviselte, mindketten karamell artisztika kategóriában. A mátészalkai Szabó Sándor Venesz-díjas, olimpiai arany minősítéses cukrászmester a tőle megszokott profizmussal készítette el a kompozícióját és végül bronz minősítéssel jutalmazták munkáját.

További képekért kattintson a fotóra!

Szabó Sándor elmondta:

Egy hazai témakört szerettem volna megvalósítani. Hazánkban először Mátészalkán volt közvilágítás, így a „Tűz őrzője” néven alkottam cukorból egy díszmunkát.

Az ifjú fehérgyarmati cukrász, Bereczki Gergely is versengett Luxemburgban, ő a Harry Potter-témát választotta:

Nekem ez egy nagyon nagy lépés volt, mert eddig, az elmúlt hat évben csak országos versenyeken szerepeltem, így ez volt eddigi életem legnagyobb versenye! Sikerült egy bronzérmet elhoznom!

További képekért kattintson a fotóra!

Szabó Sándornak és Bereczki Gergelynek várhatóan a 2020-as stuttgart-i kulináris olimpia lesz a következő nemzetközi megmérettetése.

 

Dér Vivien