Beruházásra költenek a mikrovállalkozások

A Növekedési Hitelprogramban részt vevő hitelintézetek április 3-ig 660 milliárd forint összegű szerződésről számoltak be a program második szakaszában, amiből eddig 512,5 milliárdot már meg is kaptak a vállalkozások.  Így a program két szakaszában összesen közel 21 ezer vállalkozás jutott finanszírozáshoz több mint 1360 milliárd forint összegben.

 

NÖVEKSZIK AZ ÚJ HITELEK ARÁNYA

 

A második szakaszban létrejött 660 milliárd forintnyi szerződés közel 97 százaléka új hitel. Ezen belül az új beruházási hitelek és új lízingügyletek részesedése 63 százalék, az új forgóeszközhiteleké 26 százalék, míg az EU-s támogatások előfinanszírozására folyósított hiteleké 11 százalék.
A II. pillérben folyósított hitelek közel 81 százalékát forinthitelek kiváltására, míg 19 százalékát devizahitelek kiváltására igényelték a cégek.

 

BERUHÁZÁSRA KÉRNEK A LEGKISEBBEK

 

A nagybankok kihelyezéseinek felét teszik ki a beruházási hitelek, míg a kis- és közepes bankoknál, valamint a takarékszövetkezeteknél a hitelek túlnyomó többsége ilyen célú. Az EU-s hitelek nyújtásával főként a nagybankok foglalkoznak a programban. Vállalatméret szerint tekintve megállapítható, hogy a mikrovállalkozások hitelfelvétele közel 80 százalékban új beruházási hitelekre irányul, míg a kis- és közepes vállalkozásoknál 50 százalék körüli az új beruházási hitelek részesedése.

 

PÉNZ HÁROM ÁGAZATBA

 

Az ágazati eloszlást tekintve a mezőgazdaság, a kereskedelem, javítás és a feldolgozóipar ágazatok részesedése kimagasló, a hitelek közel háromnegyede ebbe a három ágazatba irányul.

Sz.T.