Berobbant az influenzajárvány – A térségben is egyre több a beteg

Berobbant az influenzajárvány, egyre többen keresik fel a háziorvosi rendelőket Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében. Dr. Szabó Tünde tiszti főorvos úgy nyilatkozott: még most sem késő beadatni az influenza elleni védőoltást, felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt. A veszélyeztetett csoportokba tartozók továbbra is ingyenesen igényelhetik.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ új adataiból kiderül, hogy a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint 2023. január 9-e és 15-e között az országban 170 600 fő fordult orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel, közülük 23 200 főnél influenzaszerű megbetegedést diagnosztizáltak.

Egyre több a beteg

Ebből a több mint 170 ezer főből az új év második hetében mintegy 2200 fő jelent meg a Szabolcs vármegyei háziorvosi rendelőkben, közülük 204 főt diagnosztizáltak influenzaszerű tünetekkel – közölte dr. Szabó Tünde tiszti főorvos. Az első héthez viszonyítva több mint 20 százalékkal nőtt az orvoshoz fordulók száma a térségben, a legtöbb páciens 14 év alatti volt.

Berobbant a járvány

Mikor is beszélünk járványról? Akkor, amikor a többéves átlagot meghaladja a megbetegedések száma. Ez influenza esetén azt jelenti, hogy százezer lakosból több mint 125 ember influenzával megbetegszik, illetve a Nemzeti Népegészségügyi Központba beküldött laboratóriumi leletekből, illetve a légúti fertőződésekben szenvedő betegektől levett minták diagnosztizálása alapján több mint 10 százalékuk tartalmaz influenzavírust” – nyilatkozta dr. Szabó Tünde, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye tiszti főorvosa.

Ezek alapján már kijelenthető, hogy berobbant és elkezdődött az idei évi influenzajárvány.

Megerősödött a vírus

A koronavírus-járvány idején gyakori kézmosással, maszkviseléssel védekeztünk a Covid ellen, valamint közösségbe sem jártunk, ezekkel az óvintézkedésekkel az elmúlt két évben a légúti fertőzéseket is kikerülhettük, miután az influenza is cseppfertőzéssel terjed. Az elmúlt időszakban így ez a vírus még jobban megerősödött és a szakemberek is számítottak rá, hogy intenzívebb lesz a 2023-as járványidőszak.

Elérhető a védőoltás

Felhívnám a lakosság figyelmét arra, hogy hiába már most a járványban benne vagyunk, vannak védőoltásaink és még most sem késő beadni. Igaz, hogy két hét kell ahhoz, hogy a teljes védettséget elérjük. Ha a járvány alatt adatja be bárki a vakcinát és közben elkapja a betegséget, akkor jóval enyhébben fog lezajlani a betegség” – tette hozzá a tiszti főorvos.

Oltást viszont csak az kaphat, aki a vakcina felvételének az idején nem beteg, nincsenek tünetei. Az influenza elleni oltóanyag rendelkezésre áll, főleg az idősek, krónikus betegek, az egészségügyben és szociális szférában dolgozók, valamint az állattartással foglalkozók számára lenne fontos, hogy kérjék a vakcinát. Az autoimmun vagy krónikus betegségben szenvedő gyerekek részére is van egy speciális, az ő életkorukra kifejlesztett védőoltás. A veszélyeztetett csoportba tartozók ebben az évben is ingyenesen kaphatnak influenza elleni védőoltást.