Belus Tamás visszatért - A terepfutó második lett a Zemplénben

Két hete volt a magyar terepfutó bajnokság második futama a Zemplénben (a Nagy-Hársas Ultra), ahol második lett Ifj. Belus Tamás. Bár a bajnokság áprilisi első futamán nem tudott elindulni egy komoly műtét miatt, ennek ellenére a jól sikerült zempléni versenynek hála az MSTSZ-től (Magyar Túrasport és Terepfutó Szövetség) beválogatták a július 9-11 között Spanyolországban tartandó Skyrunning Világbajnokság magyar csapatába.

- A verseny egy három napos terepfutó fesztiválon lesz a Pireneusokban, a katalán Boi-völgyben. A nehéz, köves, technikás terepen három távon mérik össze az erejüket a nemzeti válogatottak: a 3,3 km-es vertikálon 1100 méter szintemelkedéssel, a 42 km-es Sky távon 2817 méter szintemelkedéssel, és a 68 km-es SKYULTRA távon, amiben már közel 5000 méter a szintemelkedés lesz (+4889m) – ez lesz az én versenyszámom. Egyelőre nincs meg a végleges csapatösszeállítás, de az már biztos, hogy a riói olimpikon hosszútávfutó Józsa Gábor, és a sokszoros magyar bajnok terepultrás Tiricz Irén ott lesz a maximum 10-15 főből álló magyar csapatban. Azt még nem tudni, hogy rajtam kívül lesz-e másik magyar résztvevője a leghosszabb táv férfi mezőnyének. Picit váratlanul ért a felkérés, mert bár tényleg jól sikerült a zempléni válogató verseny, azt feltételeztem, hogy a márciusi műtét miatt nem számolnak velem a szövetségnél, de természetesen nagy örömmel fogadtam a dolgot, régi álmom volt, hogy egyszer a hazámat képviselhetem egy ilyen rangos eseményen. Az edzőmmel, Barát Gabriellával azonnal át is alakítottuk a nyári menetrendemet, és a márciusi műtét utáni felépülésemet segítő rehabilitációs tréner, Tatár Szilvia is áldását adta a teljes edzés és versenyterhelésre. A feleségemmel, Lizával, pedig gőzerővel nekiálltunk átszervezni a következő 2-3 hetet. Óriási izgalommal várom a versenyt, mert a skyrunning a terepfutás technikailag legnehezebb szakága - mondta Belus Tamás. 

 A Nemzetközi Skyrunning Szövetség (ISF) versenyein meg van határozva, hogy a távhoz képest mennyi a minimum szintemelkedés, (elég sok), hogy el kell érni a legalább 2000 méteres tengerszint feletti magasságot, és hogy a pályában lennie kell legalább 30%-os emelkedésű és lejtésű szakaszoknak is, nem is kevésnek. A nyíregyházi sportoló már elkezdte „tanulni” a pályát, négy nagy emelkedő is lesz, a legmagasabb 2700 méteres, bár ezektől kevésbé tart, mint a technikás meredek lejtőktől. Kicsit nyugodtabb lenne, ha a felépülés után több idő lett volna formába lendülni, de ezen már kár keseregni, most kell majd kihozni magából a maximumot.

A csapat július 3-án indul a versenyre és 10 nap múlva érkezik majd haza. Ilyen erős mezőnyben nem könnyű a reális elvárásokat meghatározni, de a kb. 400 fős skyultra mezőnyben szeretne Belus Tamás a legjobb 100 futó között beérni.