Bárhol okozhat meglepetést egy kis eső

A szakadozott felhőzet mellett több-kevesebb napsütés is várható, főleg a déli és keleti megyékben. Több hullámban várható zápor, zivatar – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat keddi előrejelzéséből.

A szél az ország nagy részén északnyugatira fordul és megerősödik, az északkeleti részeken viszont az északkeleti szelet kísérhetik majd erős lökések. Az Alpokalja környékén és zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek. A csúcshőmérséklet általában 22 és 27 fok között valószínű, de az északkeleti részeken pár fokkal hidegebb is lehet. Késő estére 13 és 18 fok közé hűl le a levegő.

Citromsárga figyelmeztető jelzést is kiadott az OMSZ: a délelőtt folyamán helyenként még előfordulhat egy-egy dörgés, villámlás a záporok mellett.

Délután észak felől ismét megnövekszik a zivatarhajlam. Kezdetben főként a Dunántúl északi felén, a középső országrészben, majd a cellák terjedésével a déli, délkeleti területeken is megjelenhetnek zivatarok (legalacsonyabb valószínűséggel az északkeleti harmadban kell rájuk számítani). A cellák az Észak-Dunántúlon esetleg rendszerré is szerveződhetnek. Késő estére fokozatosan stabilizálódik a légkör, legtovább a déli országrészben fordulhat elő zivatartevékenység. A legerősebb cellákat viharos széllökés (~60-80 km/h), jégeső (<2 cm) és intenzív csapadékhullás (10-20 mm) is kísérheti.

Kedden napközben Sopron és a Fertő-tó térségében zivataroktól függetlenül is előfordulhat egy-egy viharos (~60-70 km/h) széllökés.

 

Forrás: hirado.hu