Az MSZP és a Párbeszéd Aranyos Gábort jelöli a baloldali előválasztásra a megyei 2. VK-ban

Az MSZP és a Párbeszéd Aranyos Gábort támogatja Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kettes számú választókerületében a hatpárti, baloldali előválasztáson – jelentette be Kunhalmi Ágnes Nyíregyházán. 

A Magyar Szocialista Párt társelnöke sajtótájékoztatóján azt mondta, a jelölt a város szülötte, nagyon jól ismeri Nyíregyházának, a térségnek a problémáit és a lehetőségeit is. Kunhalmi úgy fogalmazott: a fiatal jelölt szerint az elmúlt tíz év mintha elvesztegetett idő lett volna, noha az unió sok forrást biztosít ebbe az egyik legszegényebb térségbe. Aranyos Gábor azt mondta, három dolog miatt vállalta a felkérést az indulásra. Az egyik egy jobb oktatási rendszer megteremtése, a másik a fiatalok itthon tartása, a harmadik a vállalkozások segítése.

Aranyos Gábor, az MSZP Országos Választmány elnökhelyettese kiemelte:

„A vállalkozásokkal együtt én hiszek abban, hogy egy szorgalmas és kitartó munkával valóban elérhetjük azt, hogy az itt lévő vállalkozások akár Közép-Európa legnagyobb vállalkozásai legyenek, hiszen tudjuk azt, hogy mind a vállalkozók, mind a munkavállalóik szorgalmasak, becsületesek, kitartóak és elég innovatívak ahhoz, hogy meg tudják teremteni azt a fajta keretrendszert, amire itt szükség van ebben a megyében és ebben a térségben."