Az első meccsek 2021-ben - A Ceglédet fogadta az Aqua SE a vízilabda bajnokságban

Az első meccsek 2021-ben - A Ceglédet fogadta az Aqua SE a vízilabda bajnokságban

Vasárnap lejátszotta első mérkőzéseit az új esztendőben az Aqua SE vízilabda együttese. A fiú országos bajnokság 11. fordulójában a Cegléd csapatait fogadták hazai környezetben. A gyermek csapat visszavágott az őszi vereségért, és helyenként nagyon jól játszva szép győzelmet aratott. (12-10) A serdülő csapat az őszi 8 gólos vereség után ezen a találkozón végig motiváltan játszott. 6-6-os állásnál kétszer is támadhatott a vezetésért, de a ceglédiek jobban bírták a végjátékot és 11-7-re behúzta a találkozót.

Az ifi csapat könnyű győzelmet aratott, helyenként látványos megoldásokkal, remek védekezéssel 14-7-re győzött, és megerősítette helyét a tabella 3. fokán.

Most vasárnap Hódmezővásárhelyen játszanak a nyíregyháziak, a cél pedig mindhárom korosztályban elhozni a 3 pontot.