Az élet most kezdődik!

[video]

A harmadik generációt, vagyis a nyugdíjas korosztályt szólítja meg Balla M. Anna legújabb könyvével. A komoly témájú, halállal, elmúlással és tisztességes elengedéssel foglalkozó, szívet szorongató Szeretel után egy könnyedebb hangvételű olvasnivalóval állt a közönség elé. Az interaktív bemutatót felolvasásokkal, élcelődésekkel és humoros történetekkel tette feledhetetlenné a Bencs Villa közönségének.

 

NYUGI-NYÖGI KO(Ó)R

 

A Nyugi-Nyögi Ko(ó)rt a nyíregyházi születésű írónő egyfajta tanácsként, használati útmutatóként ajánlja azoknak, akik több évtized munkával töltött idő után nyugdíjba vonulnak. A kötet egyfajta keresztmetszetként szolgál Balla M. Anna életéről, melynek első harmada Nyíregyházához kötődik. Visszatükröződik benne több évtizedes szakújságírói tapasztalata, és egyéni bölcsessége is.

 

AMIKOR A FOGAMTÓL KÜLÖN ALSZOK

 

Balla M. Anna író a könyvbemutatót követően azt mondta a Nyíregyházi Televízió Híradójának, azért ennek a korosztálynak írt, mert belépett a nyugdíjas korba. Ahogy befejezte aktív életét, humorbombákat kezdett el gyűjteni, amelyeket felhasznált a könyvéhez. Az írónő fontosnak tartja, hogy a nyugdíjazást ne személyes tragédiaként éljék meg az idősebbek, hanem használják ki annak minden jó oldalát és tegyék hasznossá magukat. A bajként értelmezett problémákat is más megvilágításba állítja, a fogsor elvesztését és annak pótlását úgy fogja fel, mint egy állapotot, amikor az ember külön alszik a fogaitól. Ilyen és ehhez hasonló humoros megoldásokkal igyekszik feloldani a nyugdíjasok gátlásait és helyezi más környezetbe a gondokat.

További képekért kattintson a fotóra!

A kötet humorosan mutatja be a nyugdíjas éveket és hasznos tanácsként is szolgálhat, hiszen tartalmaz gyógynövény gyűjteményt, vagy olyan gyakorlati tudnivalókat, amelyek az időskorúakat érintik. Mindezek mellett az írónő sokszor tabuként emlegetett témákról is őszintén szól. A Nyugi-Nyögi Ko(ó)r nyíregyházi bemutatója Balla M. Anna életében is különleges helyen történt.

 

VISSZA A GYÖKEREKHEZ

 

Orémusz Maja, a Bencs Villa rendezvényszervezője azt mondta, külön öröm a Bencs Villának és a közönségnek az, hogy Balla M. Anna nem először, a Sóstói úti villában mutatja be Nyíregyházán először alkotását, hiszen az írónő hazajár a Sóstói útra. Az írónőt családi gyökerek kötik ide édesapja és nagymamája révén, aki testvére volt Bencs Kálmánnak, a városépítő polgármesternek. A szemfüles látogató ezt a Bencs Terem falán elhelyezett családfán is láthatja.
A kötetbemutatót követően a Deja Vu Társulat idősöknek szóló bohózatokkal örvendeztette meg a Bencs Villába érkezett vendégeket, akik idén tavasszal ismét a Sóstói úti közönség elé lépnek.

Mikita Eszter

Fotó: Kohut Árpád