Az AQUA SE vízilabdás lányainak elkezdődött a szezon

"Korai időpontban kezdődött a lányoknak az idei szezon, mivel már most szeptember 10-én megkezdődött a 2010-2011-ben születetteknek kiírt THG (tehetséggondozó) bajnokság.


A nyíregyházi aquás lányok az Északi régió csapatát erősítik ebben az évben is, kiegészülve pár miskolci, és kazincbarcikai gyermekkel. Egyesületünk 7 játékost vitt Egerbe szombaton, ahol mindenki játszott, remek játékot mutatva, pedig még nagyon az idény elején járunk. Első merkőzésen az OSC csapatával egy szoros csatában, de alul maradtunk, a második meccsünket viszont megnyertük a MATE "A" csapatával szemben. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott Simon Loretta, Tomori Gréta, Potor Viktória, de a többiek is szépen helyt álltak. A régió csapatát az egri Rüll Csaba vezette, a nyíregyházi lányok felkészítését Urbin Tibor irányítja.


Vasárnap ugyanezeknek a gyerekeknek volt régiós edzés, ahol neves szakemberek tartották foglalkozásokat vízben és szárazföldön is. Az edzésen az edzők is betekintést kaptak az irányelvekről, módszerekről, mely segítséget nyújthat a klubokban  folytatott munkához.
Az Aqua Sport Egyesület részéről Urbin Tibor szakmai vezető volt jelen." - áll az Aqua SE közleményében.