Apáról fiúra - Amikor egy szakma hivatássá válik, és szeretik amit csinálnak!

Apáról fiúra - Amikor egy szakma hivatássá válik, és szeretik amit csinálnak!

Átlagos hétköznap egy fodrász szalonban. Csattognak az ollók, jönnek-mennek a vendégek, beszélgetés a vendégekkel, jó hangulat, és az a semmihez sem hasonlítható környezet, ami csak a fodrászoknál érezhető. Amikor keveredik a sampon, a hajlakk és a festék illata, és valahogy olyan elegyet képez, mely minden szalon védjegye. A Lukovics Szépségszalon viszont nem csak ezért különleges. Az édesapa,  György három évtizeddel ezelőtt egy kis helyiségben kezdte a szakmát, fiai, Áron és Dániel pedig gyakorlatilag itt nőttek fel. A családfő soha nem erőltette, hogy ők is fodrászok legyenek, de az élet – vagy a gének(?) – úgy hozták, hogy ma már mindhárman együtt dolgoznak, egymás mellett, az édesanya pedig remekül összefogja a fiúkat. Dániel szintén mesterfodrász, és soha nem szakmaként tekintett arra, amit csinál. 

Bár fodrász felmenővel rendelkezem, kezdetben mégsem ezen az úton képzeltem el a jövőmet, csak a középiskolai éveim végén tudatosult bennem az, hogy követni szeretném édesapám példáját. Abban viszont már a kezdetektől biztos voltam, hogy számomra ez sokkal több lesz, mint egy munka, így végig ezt tartottam szem előtt tanulmányaim során – mesélte Lukovics Dániel egy, a Csorba Editnek adott interjújában, mely egy kutatómunkához készült.  

Hajsepréstől a mesterfodrászig

Hosszú út vezetett viszont addig, míg maga is mesterré vált. A kiegészítő munkától aztán versenyekig jutott, és az első sikerek sem maradtak el.  

Fiatalabbként is sok időt töltöttem nyaranta a szalonban, ahol kezdetben „zsebpénzért” hajat sepregettem, hajat mostam, takarítottam, tehát jelen voltam a fodrászat világában. Később a versenyzésbe is belekóstoltam. Férfi kategóriákban indultam mindig, eleinte úgy képzeltem, hogy én csak férfi fodrász leszek, csak ezzel fogok foglalkozni. Aztán megtetszett a versenyek hangulata, megmérettettem magam itthon, és a határon túl is: Budapesten, Miskolcon, Nyíregyházán és Ukrajnában is. Szinte mindig dobogós helyezéseket értem el, ami tovább ösztönzött arra, hogy ne elégedjek meg ennyivel, hanem tovább építsem a karrierem. Ezután fogalmazódott meg bennem az, hogy hozzám a festés áll a legközelebb, s a jövőben e köre szeretnék orientálódni. Miután pedig már 5 éve dolgoztam a szakmában, a mestervizsga is elérhetővé vált számomra, így afelé vettem az irányt – mondta a fiatal fodrász. 

Követni az apai példát

A tanítványból mester lett, de soha nem elégedett azzal, amit elért. Komoly tervei vannak, és a mai kornak megfelelően előszeretettel használja a közösségi médiumokat is. A fő cél azonban az, hogy tovább vigye azt, amit édesapja elindított. 

Természetesen, az egész életem ennek szeretném szentelni. Alapvetően nagyon maximalistának tartom magam, így nem meglepő, ha azt mondom, hogy szeretném, ha mindenki megismerné a nevem a munkáim révén. Ez az, ami minden nap motivál arra, hogy tovább fejlődjek. Szeretném követni édesapám példáját. Az az eredmény és hírnév, amit a vállalkozásunk elért Nyíregyházán és környéken, az főként édesapámnak és édesanyámnak köszönhető! Az az út, amit ők rengeteg erőfeszítés és munka révén kitapostak, számunkra adott volt, így a mi feladatunk, hogy ezt fenntartsuk es tovább folytassuk. Mindezekért mi nagyon hálásak lehetünk, ezért kötelességemnek tartom, hogy újabb eredményeket érjünk el, és népszerűsítsük a szalont – beszélt a terveiről Lukovics Dániel.

Ez nem teher, imádom csinálni 

Folyamatosan vesz részt szakmai továbbképzéseken, szint nincs olyan hónap, hogy ne venne részt rangos eseményeken, ahol a legfrissebb trendekkel ismerkedhet meg, szakmai fogásokat tanulhat. 

Rengeteg időt töltök a munkahelyemen, utazgatok a tanulás és a fejlődés érdekében. Viszont ami még ennél is fontosabb, az az, hogy ez nekem nem teher. Nekem ez nem csak a munkám, ezt imádom csinálni, és amíg lehetőségem van erre, és úgy érzem, ez feltölt engem, addig nem szeretnék megállni. Sokan a fodrásziskola elvégzése után úgy gondolják, ők ezzel mindent tudnak, nincs szükségük további fejlődésre, tanulásra. S azt tapasztaltam, hogy sokan az én esetemben sem látják a valóságot. Kívülről sok ember csak azt látja, hogy haladok, de azt nem, hogy ez egy folyamat, ami sok energiával, lemondással jár. Rengeteg időt töltök a munkahelyemen, utazgatok a tanulás es a fejlődés érdekében. Természetesen nem a karrier körül forog a világ, de ha csak a saját munkahelyem nézem, mindenki szemében ott a motiváció, nyitottak az újra, a fejlődésre. Látom bennük a szakma iránti szerelmet, a tudásvágyat – tette hozzá Dániel.

Érzik ezt a vendégek is, mikor leülnek a székre. És talán pont ez a titok!

Dankó László-Csorba Edit