A színház megnyitása is jót tett a vendéglő forgalmának, hiszen az a „színházból jövő közönségnek épen útjában, kezeügyében esik”. Ezért is döntött úgy az új bérlője, hogy megváltoztatja bérleménye nevét: „Étterem és sörcsarnok a színházhoz”. Azonban ezzel nem nyerte el a törzsvendégek tetszését, akik nem tudták elfogadni, hogy ezentúl azt kell mondaniuk, ha egy jót akarnak vacsorázni vagy inni, hogy megyünk a „Színházhoz”. Ők bizony ragaszkodtak a régi névhez, „úgy sem lehet azt már a köztudatból kiirtani, amire különben szükség sincs”.

Egy nagy botrányban is érintett volt a Pacsirta. Történt ugyanis 1894 februárjában – nem sokkal a színház megnyitása után –, hogy a pezsgőtől felhevült néhány 14-es huszár előbb a lakásán próbálta inzultálni Káldy Mariska operettprimadonnát, majd pár nappal később pedig a Pacsirtában dorbézoltak, ahol a művésznő vacsoráját fogyasztotta. A primadonna, félvén a pár nappal előtti eset megismétlődésétől, Bertalan Kálmán rendőrtanácsost kérte, hogy kísérje szállásáig. Itt ismét megjelentek a huszárok és szóváltásba keveredtek a rendőrtanácsossal, akinek az egyikőjük ezt mondta: „coki magának”. A huszárok megfékezéséhez a laktanyában lévő ügyeletes kapitány segítségét kellett kérni. Feldúltan jegyezte le a Nyírvidék cikkírója is, hogy Nyíregyházán, „ahol a társadalom önkéntes áldozatkészségéből a magyar színművészetnek emelt oltárt, pár napja csak, hogy fölavattuk, ennek az oltárnak papjairól és papnőiről tessék másképen gondolkozni azoknak a huszár uraknak”.

Még egy emlék, ami a színház és a Pacsirta közös történetéhez tartozik: 1898-ban Kömlei Gyula színész és Kováts Miksa színházi karnagy a vendéglő nagytermében vívott véres kardpárbajt, ami a színész súlyos sebesülésével végződött, akinek emiatt jónéhány előadást ki kellett hagynia.

A vendéglő később a csendőrség laktanyájául szolgált, majd 1910-ben megvette a város és átalakíttatta a tűzoltóság számára (képünkön), akik 1958-ig használták. A vendéglő egykori épületének története rendőrőrsként, majd a rendőrség garázsaként ért véget.

(Szerző: Ilyés Gábor helytörténész, www.emlekjelek.hu)