Amiről az utcák mesélnek... - A kozák lovas szobrának megdicsőülése és porba hullása

Amiről az utcák mesélnek... - A kozák lovas szobrának megdicsőülése és porba hullása
Amiről az utcák mesélnek... - A kozák lovas szobrának megdicsőülése és porba hullása

Nyíregyházát 1944. október 31-én foglalták el a 2. Ukrán Front katonái Malinovszkij marsall vezetésével. Már Budapesten folytak a harcok, amikor a Szovjetunió marsallja magához rendelte Pátzay Pál szobrászművészt, akitől megrendelte az ország első felszabadulási emlékművét.

Pátzay egy vele készített riportban elmondta, hogy a felszabadítók egyik tisztje látta a székesfehérvári lovas szobrát, amely nagyon megtetszett neki, ezért lett õ a kiválasztott. (A 10-es huszároknak 1939-ben állított szobráról volt szó.) Pátzay elmondása szerint Malinovszkij elmagyarázta neki, hogy milyen alkotást álmodott Nyíregyháza egyik terére: „Kozák ül egy ágaskodó lovon. A kezében kard, amint üldözi az ellenséget. Mert itt, ebben a városban a kozákok vívták ki a győzelmet, sok vért hullattak”.

A szobornak 1945. május elsejére készen kell állnia! – utasította a marsall Pátzayt, aki hiába szabadkozott: kapott műtermet, mellé rendeltek egy tisztet és katonákat segíteni, a talapzatát pedig egy szovjet építésznő építette. 1945. május 1-jén fényes pompával, a szovjet helyőrség díszszázadának és a sötétkék egyenruhájú, vörös gallérú és kézelős kozák díszőrség jelenlétében le is leplezték az alkotást. A lepel lehullásának pillanatában a szovjet katonák díszsortüzet adtak, majd a magyar katonazenekar a szovjet himnuszt játszotta.

1956 őszén a nyíregyházi forradalmárokat már nem a felszabadítókra emlékeztette a szobor, hanem az országot megszálló, a szabadságot elvevő és emberek ezreit málenkij robotra hurcoló szovjetekre. Ezek a fájdalmak és megaláztatások törtek elő az emberekből, amikor a szobor ledöntésével a zsarnoki elnyomás ellen tiltakoztak és hitték, hogy e tettükkel is közelebb jutnak a remélt szabadsághoz. Ennek az október 26-i napnak az emlékét őrzi az a szoborfej, amelyet a szobortestet szétverő kalapácsok súlya elől sikerült megmenekíteni, és ma a múzeumban várja, hogy alkalmanként kiállítsák.

Hiába voltak a remények, a szobor már a következő évben ismét ott magasodott a város felett és várta, hogy a kijelölt ünnepnapokon koszorúkkal és virágokkal övezzék...

(Szerző: Ilyés Gábor helytörténész, www.emlekjelek.hu)