Amiről az utcák mesélnek – Görögkatolikus Egyházművészeti Gyűjtemény
A gyűjtemény megalapítása Timkó Imre hajdúdorogi megyés püspöknek köszönhető, aki gondot fordított arra, hogy az egyházközségekből a liturgikus használatból kikerült, sok esetben veszélyeztetett művészeti értékeket és könyveket feltérképezzék és begyűjtsék. Ezek megőrzésére, restaurálására és a keleti egyházi művészet szakszerű bemutatására, tudományos feldolgozására állította fel 1983-ban a gyűjteményt. Az első igazgatója dr. Nagymihályi Géza görögkatolikus pap, művészettörténész volt, aki felkutatta és megmentette a gyakran padlásokon és egyéb helyeken kallódó ikonokat, amelyeket aztán tudományos közleményekben, majd az 1985-ben megnyílt első tárlaton mutatott be a többi liturgikus tárggyal együtt.
A nagyközönség elsőként 1991-ben ismerhette meg a gyűjtemény nevét és tárgyait, amikor a Magyar Nemzeti Galéria meghívására több külföldi és hazai múzeum mellett a gyűjtemény néhány darabja is szerepelt azon a kiállításon, amely a Galíciától Máramarosig húzódó bizánci rítusú helyi egyházak művészetét mutatta be. 1993-tól Puskás Bernadett művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológusa több sikeres pályázatot készített, amelyeknek köszönhetően a gyűjtemény összes jelentős ikonját és festményét restaurálták, az ötvös- és textiltárgyakat szakszerűen tisztították. Az ő nevéhez köthető annak a nagy látogatottságnak örvendő időszaki kiállításnak a rendezése is 1996-ban, amely „Ikon és liturgia” címmel nyílt meg a Jósa András Múzeumban.
A gyűjtemény fő helyiségét 2000-ben újították fel és ekkor készült el szintén Puskás Bernadett tervei alapján az állandó kiállítás installációja, amely „A magyar görögkatolikus egyház művészeti emlékei” címmel elsősorban Északkelet-Magyarország görögkatolikus értékeit mutatja be.
Ilyés Gábor helytörténész
