Amiről az utcák mesélnek – Bessenyei György nyíregyházi kultusza (2. rész)

Amiről az utcák mesélnek – Bessenyei György nyíregyházi kultusza (2. rész)
Bessenyei első nyíregyházi síremlékét 1972-ben állították Bán Ferenc tervei alapján

Bessenyei 1785-ben a Bihar vármegyei pusztakovácsi (ma Bakonszeg része) birtokára vonult. „A magát a bécsi fényözönből a Berettyó ártéri sarába hullajtott írástudó” 1790-ben a vármegye táblabírája lett.

 

Kazinczyval is megismerkedett, és ahogyan ő írta: „könyveivel, gondolataival és a néma természettel” foglalatoskodott. Amikor azonban a cenzúra miatt 1804-ben nem jelenhetett meg „A bihari remete, vagy a világ így megyen” című értekezése, az írást befejezte. Életének hátralévő éveit mindenkitől elhagyatottan, szellemi magányban töltötte. Az 1811. február 24-én bekövetkezett haláláról is csak hónapokkal később értesült a közélet. Az évtizedeken át jeltelenül álló sírja a Berettyó áradásai miatt veszélybe került, így a nagy nehezen megtalált csontjait kihantolták és 1883-ban obeliszket állítottak fölé.

Az alapításának 40. évfordulóját ünneplő Bessenyei Kör 1938-ban elhatározta, hogy a Bessenyei-kultusz erősítése céljából kezdeményezi névadója hamvainak Nyíregyházára történő szállítását és eltemettetését. Szohor Pál, a kör elnöke, egyben a város polgármestere Bihar vármegye alispánjától kért engedélyt a testőríró sírjának felnyitására és hamvainak elszállítására. Az alispán az engedélyt azzal az indoklással adta meg, hogy Bessenyei „életének és működésének emlékei legnagyobbrészt szülővármegyéjéhez kötik, kultuszát a Szabolcs vármegyei Bessenyei Kör ápolja és emlékét a Nyíregyháza megyei városban emelt szobor őrzi”. A kérelem teljesítéséhez a Műemlékek Országos Bizottsága és a Bessenyei család vezetője, Bessenyei Zénó is a beleegyezését adta.

Az exhumálást 1940. május 2-án hajtották végre, Szabolcs vármegyét is többen képviselték az eseményen. A jegyzőkönyv szerint „a Bizottság áhítattal szemlélte a nagy író földi maradványait”, amelyet pléhkoporsóba zártak és Nyíregyházára szállítottak. Az Esti Újság tudósítója szerint most már „a sír ott áll üresen, a sírkő értelem nélkül”, „mintha kifosztották volna a kegyelettel gondozott sírkertet, mintha koldussá volna téve a táj...”

 

Ilyés Gábor helytörténész

www.emlekjelek.hu