A sorozat egyik szeptemberi számában bemutattuk a Pacsirta utca 27. sz. alatti épületet, amelyben a Jótékony Nõegylet 1868-ban árvaházat létesített. Az árvaházat Ferenc József feleségének halálát követõen Erzsébetrõl nevezték el, mint ahogy a néhai királyné lett a névadója az árvák körében létesített cserkészcsapatnak is.

A Városi Színházban 1924. június 30-án egy műsoros délutánt rendeztek az alakítandó cserkészcsapat javára. Ruszinkó Jenõné, az árvaház igazgatója beszédében arra hívta fel a hadiárvák figyelmét, hogy csak úgy tudnak édesapjuk hõsi emlékével élni, ha mindent megtesznek annak a földnek a visszaszerzéséért, amit „a legdrágább vér, szeretett jó apjuk vére öntözött”. A csapat ideiglenes vezetésével megbízott Wágner Irénnek köszönhetõ, hogy egy évvel késõbb már fogadalmat tettek a „tündérkék”, a csapat elsõ cserkészei. A lányoktól a fogadalmat Lindenmeyer Antónia, az Országos Leánycserkész Szövetség elnöke vette ki. Az ünnepségen felavatták a Kállay Miklósné fõispánné által ajándékozott nemzetiszínű zászlót is.

1926-ban egy cserkészotthont létesítettek az árvaházban, amelynek avatására a fõhercegi pár, dr. József Ferenc fõherceg és Anna fõhercegasszony is a városba látogatott. A város négyes fogatával érkeztek az árvaházi cserkészek új otthonába, ahol az igazgatónõ és Tóth Etelka leánycserkész üdvözölte az elõkelõ vendégeket, akiket a lányok egy babakelengyét tartalmazó tulipános ládával leptek meg. Anna fõhercegasszony meghatottan fogadta az ajándékot.

Az árvaház leánycserkészei hetente tartottak gyűléseket, ahol pl. háztartási ismereteket is elsajátítottak. õk is vezettek naplót és részt vettek ünnepélyek rendezésében. 1928-ban Molnár Rózsa lett a csapat parancsnoka, aki a rajztanítás mellett kapcsolódott be a cserkészmunkába. A lányok vele ütöttek tábort 1929 nyarán a Királyhegyen. A táborban részt vett Kovács Gizella is, akit késõbb Ferencz Miklósné néven ismerhettünk.

A szép reményekre jogosító csapat az árvaház bezárásával, 1931-ben szűnt meg, s vele a nyíregyházi leánycserkészet is.

(Szerző: Ilyés Gábor helytörténész, www.emlekjelek.hu)