ABBA, Cher, Neoton és Madonna slágereket is énekelt a ZIG Singers szombat este

A Rózsakert Szabadtéri Színpad hangos nyitánya nagysikerű, teltházas volt. 50-en énekeltek a kórusban, a ZIG Singers-t egy 8 fős zenekar kísérte a búcsúestjük folyamán.

A ZIG Singers búcsúkoncertjét szombat este tartotta a Rózsakert Szabadtéri Színpadon, ahol már egy órával a kezdés előtt majd' megtelt a nézőtér.

Mintegy fél évvel ezelőtt kezdődött a koncert szervezése és szinte rögtön elkeltek a jegyek! Az egykori ZIG Singers-esek az ország szinte minden tájáról érkeztek a nyíregyházi próbákra az elmúlt hónapokban.

A kórustagok között édesanyák és édesapák is vannak; sokan már csak szabadidejükben énekelnek. Dicső Ágnes szervező, énekes elmondta:

Nagyon kevesen választották ezt a pályát – az éneklésre és színészetre gondolok. Szinte mindenki mást csinál, van ügyvéd, banki ügyintéző, bíró és tanár is, de persze vannak olyanok is, akik tényleg ezen a pályán indultak el. A ma este műsorvezetője például Lutter Imre, nagyon köszönjük, hogy levezényli az egész koncertet.

Lutter Imre az est műsorvezetője mosolyogva hívta fel a figyelmet: ez már a harmadik búcsúkoncertje a ZIG Singers-nek. Erre utalt Nyíregyháza polgármestere is; Dr. Kovács Ferenc szerint a legnagyobbak teltházas búcsúkoncertet adnak, de a legeslegnagyobbak több teltházas búcsúkoncertet is adnak! A polgármester hozzátette:

A ZIG Singers egy olyan közösséget is létrehozott és tartott fenn éveken át, ami többek között a városunk zenei, kulturális életére is hatással volt. Azt gondolom, hogy ez ebből a szempontból mindenkit megérint.

A Zrínyi Ilona Gimnázium kórusa a kezdetekben csak az intézmény falai között énekelt, majd egyre több helyen mutatták meg tudásukat a fiatalok. Koncertek, tévészereplések, külföldi meghívások.

Nagy sikerű, kedvelt volt a ZIG Singers – emlékezett vissza Dr. Bánhidiné Maróti Magdolna a kórus vezetője.

Sokmindenre büszke vagyok! Mondhatnám azt, hogy igen, benne voltunk a Friderikusz Show-ban! Ez egy nagyon nagy dolog volt akkor. Vagy az, hogy az országos Ki Mit Tud?-on második helyezést értünk el. De én arra is büszke vagyok, amikor láttam egy-egy növendékemet, hogyan fejlődik, hogy alakul a hangja és amikor a szólót énekelte, akkor én is elcsodálkoztam, hogy ez a fiatal mennyit fejlődött, hogy milyen szép hangja lett, hogy mennyire tudja már, hogy mit kell a színpadon csinálni – úgyhogy én mindig büszke voltam és az is maradok, az összes tanítványomra.

A ZIG Singers tagjai a megszokott fekete-piros színű ruhákban léptek színpadra; vezetőjükkel együtt is énekeltek, többek között az Oh Happy Day című dalt.

Az Apáczashow slágere mellett ABBA, Cher, Neoton és Madonna ismert dalait is énekelte a kórus szombat este. A búcsúkoncert nagy sikerű, teltházas volt!