A VTV első „arca”

Szilágyi Szabolcs öt év varsói rádiós és televíziós munka után hazatért Nyíregyházára, és a Kelet-Magyarország szerkesztőségében főmunkatársként dolgozott, amikor felkérték, hogy vezesse a VTV első adását. Pontosabban: rábeszélték.

– Régi barátom, jósavárosi szomszédom, Kéry Péter és az ő barátja, Márföldi István kért meg, hogy segítsek egy akkor még hihetetlennek tűnő ötlet, egy helyi televíziós adás megvalósításában – mesélte Szilágyi Szabolcs. – Hol a 8-as buszon, hol egy presszóban „rágták a fülem”, hogy vállaljam el a műsorvezetést. Nem tehettem mást, mint hogy igent mondok.

Szilágyi Szabolcs

– Milyen emlékei vannak az első műsorról?

– Felejthetetlen az az éjszaka, amit a nyíregyházi tévét álmodó kis csapatunk átélt Debrecenben, miközben a számunkra felkészülési menedéket nyújtó, ottani művelődési házban elkészült az első adáshoz a technika. Márföldi István még engem, a műszaki kétbalkezest is rávett egy kis forrasztásra. Az éjszakai munkát a folyosón összehajtogatott szőnyegeken pihentük ki. Hatalmas meglepetést okoztunk a takarítónőnek, aki hajnalban a folyosón elterült stábunk láttán kis híján elájult. Állítom, hogy a nyíregyházi tévé vajúdása neki legalább olyan feledhetetlen maradt, mint a mi első műsorunk a jósavárosi lakóknak. Magáról az első műsorról mit is mondhatnék: mivel Kéry Péterrel mindketten blues zenészek vagyunk, a legjobb, ha úgy fogalmazok, hogy az első adás az elképesztő rögtönzésekkel, lelkesedéssel talán csak egy jól sikerült blues session közös improvizációjához hasonlítható.
Akkoriban – korszerű technika híján – egészen másként zajlott egy tévéfelvétel, mint napjainkban.

– Avasson be a kulisszatitkokba!

– Eleinte a 80-as évek magántulajdonú, amatőr U-Matic kamerái és a gazdagabb intézmények, mint a Nyíregyházi Főiskola félprofi gépei, kölcsön kapott vágószettjei szolgáltatták a technikát a műsorkészítéshez. A közvetítésben a GELKA nagyszerű munkatársai ugyancsak bedobták a kor nyíregyházi műszaki csúcstechnológiáját, ám ami még ennél is fontosabb volt: a segítőkészséget. Pompás csapatmunka volt újságírók, népművelők és műszaki szakemberek összefogásával.

– Az első „kísérleti” adásban a műsorvezetői szövegében azt mondta, hogy nem tudja, lesz-e, illetve mikor lesz folytatás. Mit hoztak a következő hónapok, évek az Ön számára a televíziózásban?

– A VTV-ben elindultak a rendszeres adások, de én magam nem sokáig voltam Nyíregyházán televíziós. A folytatás, az utóbbi 30 év már a későbbi televíziósok érdeme. Én azután soha nem tértem vissza a tévés műfajokhoz. Sokáig rádiós maradtam, mert a 90-es években újabb négy évre Varsóba akkreditált a Magyar Rádió, majd az Európai Unióhoz való csatlakozásunk után a BBC is. A BBC magyar adásainak megszűnése és a nyugdíjazásom egy időre esett. Azóta, s ennek már tíz esztendeje, már csak a regényeimnek, az unokáimnak, a zenének és a nyírbátori lengyel testvérvárosi kapcsolatok ápolásának élek. A lengyel televíziónak pedig egykori szakemberként kritikus nézője vagyok.