A világbajnokság előtt edzőmeccs a Szparival - a Nyíregyháza nyert

A világbajnokság előtt edzőmeccs a Szparival - a Nyíregyháza nyert

A brazíliai világbajnokságra készülő magyar utánpótlás válogatott október 19-én utazik el a torna helyszínére, ahol október 26-án kezdi meg szereplését. Az őszi edzőtáborozásokra meghívott játékosok közül mindenkire számíthat Preisinger Sándor, sérülés miatt senkit sem kellett kihagyni a keretből. Szerda óta Telkiben készül a csapat, és a brazíliai időeltolódáshoz is igyekszik alkalmazkodni az együttes.

Pénteken este a Szpari a nemzeti csapat ellen vívott edzőmérkőzést. A mienknél a korábbi nyíregyházi játékos, Csilus Ádám is pályára lépett, aki a csapattal tréningezik. A kezdőben Zoran Spisljak főként fiataloknak adott lehetőséget. A 12. percben a válogatott szerzett vezetést, Pejovic eladott labdája után Jova még hárította az első lövést, de a kipattanót Németh András értékesítette, 1-0. Hat perccel később egyenlíthetett volna a Szpari, de a kapura tartó fejest hárította a hálóőr. A 27. percben egy kontra végén Jovának volt dolga, bravúrral védett. A másik oldalon Ötvös próbálkozott átlövéssel, de nem sikerült egyenlíteni. A 41. percben Starosta célozta meg a kaput, de az első félidőben több gól nem esett.

A második játékrész egy Sinanovic kapufával indult, a 47. percben találta el a lécet a Szpari támadója. Három perccel később ismét Sinanovic próbálkozott, majd az ő beadása után Kovác fejelt. Sorozatban jöttek a nyíregyházi lehetőségek, az 59. percben Hornyák próbálkozását fogta a kapus. A 61. percben már összejött az egyenlítés, Hornyák Marcellt rántották le a védők, 11-es! A büntetőt Tóth Barna értékesítette, 1-1. A 72. percben a vezetést is megszerezte a Spartacus, Tóth Barna fejelte le a labdát Sinanovic Sinannak, aki betört a 16-oson belülre, majd a hosszú sarokba csavart, 1-2. Három perccel később jött a harmadik nyíregyházi találat, Kovác Alan szöglete után Pejovic Danilo fejelt a kapuba, 1-3. A 80. percben Hornyák lövését hárította a kapus, így nem változott az eredmény. A 87. percben viszont már igen, Kovác ívelte keresztbe a labdát Sinanovichoz, akinek beadása után Tóth Barna fejelt a kapuba, 1-4. A középkezdés után Kovác középre tartó lövését fogta a válogatott kapusa, majd ismét Kovác következett, ekkor is a hálóőr nyerte párharcukat, így több gól nem esett. 

Magyar U18-as válogatott -  Nyíregyháza Spartacus 1-4 (1-0)

U18-as válogatott: Posztobányi – Hegyi, Orosz, Balogh, Kata, Németh, Kosznovszky, Komáromi, Horváth, Ominger, László

Cserék: Buna, Zuigeber, Major, Hosszú, Baráth, Tóth, Mester, Vaits

Szövetségi edző: Preisinger Sándor

Nyíregyháza: Jova (Csorvási) – Csilus Á.(Talabér), Pejovic, Végső (Fodor), Svedyuk, Ötvös(Szekszárdi), Cenaj (Kártik), , Starosta (Hornyák), Motkó (Kovác),Tóth Á.(Sinanovic) Kovács N.(Tóth B.)

Vezetőedző: Zoran Spisljak

A világbajnokságon a magyar válogatott mindhárom csoportmérkőzését a másfél millió lakosú Goianiában játssza, a 13,500-as befogadóképességű Olimpiai Stadionban. Október 26-án, magyar idő szerint 22.00 órakor a nigériaiak ellen kezdünk, október 29-én (itthoni idő szerint éjfélkor) Ausztrália lesz az ellenfél, majd november 1-jén 21.00 órakor Ecuador ellen fejezzük meg szereplésünket a csoportban. A kvartett első két helyezettje és a hat csoport négy legjobb harmadikja jut tovább a nyolcaddöntőbe. A válogatottnak sok sikert kívánunk a VB-n! 

Ami a Szparit illeti, a csapat kedden újabb felkészülési találkozót játszik, 13 órától a Városi Stadionban a Mezőkövesd lesz a vendég.