A vakcina még nem jelentene azonnali megoldást a járványra
Fotó: Illusztráció

Versenyfutás zajlik a világban a vakcináért, de mikor kezdődhetnek a különböző vakcinák magyarországi vizsgálatai? 

„A korábbi tapasztalatok alapján a vakcina rögtön nem fogja megoldani a helyzetet, akkor is és utána is be kell tartani a járványügyi szabályokat”

– fogalmazott Danielisz Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ főosztályvezetője a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Hozzátette: ugyanakkor nagy lépés lenne egy oltóanyag, amelynek segítségével idővel visszatérhet az élet a normális kerékvágásba.

„A központi európai uniós gyógyszerészeti ügynökség, vagyis az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) ad engedélyt a legtöbb koronavírus-vakcina esetén, ezután az egész unió területén használható az oltóanyag” – ismertette.

Danielisz Ágnes azt mondta, arra számítanak a következő néhány hétben, hogy további emelkedés következik a fertőzésszámban, ezért fontosnak nevezte a megelőzést. A mostani intézkedések eredménye remélhetőleg ezután lesz tapasztalható.

Forrás: hirado.hu