A szürke számos árnyalata mutatkozik be hétfőn

A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 10 és 15 fok között valószínű.

Az ország nagy részén jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján. 

Kevésbé felhős területek délutánig leginkább az északkeleti harmadban lehetnek, majd késő délutántól északnyugat felől átmeneti határozott felhőzetcsökkenés kezdődik.

Helyenként, elsősorban a déli és a keleti határ közelében lehet számítani többnyire gyenge – előbbi vidékeken néhány helyen időnként közepes, esetleg erősebb intenzitású – esőre.

Az északnyugatira, északira forduló szél főleg a nyugati, északnyugati megyékben lesz élénk, Sopronnál erős lökések is előfordulhatnak.

A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 10 és 15 fok között valószínű, de a keleti, északkeleti határnál 16, 17 fok is lehet, illetve a tartósan borult déli részeken 10 fok alatt maradhat a maximum. Késő estére döntően 5 és 12 fok közé hűl le a levegő.

 

Forrás: hirado.hu