A negyedik gyertyát is meggyújtják vasárnap

Csütörtök délután dr. Ulrich Attila alpolgármester kínálta a lapcsánkát a belvárosban sétálóknak, az ízekről pedig most is Szoboszlai Gyula mesterszakács gondoskodott. A megyeszékhely Karácsonyi Forgatagában az adventi időszakban kereskedők és vendéglátók mellett heti három alkalommal várta színes program a városlakókat. Vasárnaponként meggyújtották a város adventi koszorúján a következő adventi gyertyát, majd egy-egy sztárvendég szórakoztatta a nyíregyháziakat. December 21-ikén a negyedik gyertyát gyújtjuk, a színpadon pedig Péter Szabó Szilvia ad koncertet. A programok ezzel persze nem érnek véget a megyeszékhelyen. December 30-ikán a közszolgálati televízió népszerű tehetségkutatója, a Virtuóz döntősei lépnek színpadra Nyíregyházán. Az óév utolsó napján pedig fergeteges partival búcsúztathatjuk 2014-et a Kossuth téren. A DJ-felvezetés után Nyíregyháza közkedvelt együtteseinek élő koncertjei és negyedórás tűzijáték szórakoztatja majd a belvárosban bulizókat a Városi Szilveszteren.

Szoboszlai Tibor