A napokban elkezdődik a Szent István utca felújítása

Április 12-től (keddtől) a gépjárműforgalom elől lezárják a Szent István utca András utcai kereszteződés, és a Nádor utcai körforgalom közötti útszakaszt. A lezárt útszakaszon kizárólag célforgalom esetén, az ott lakók és dolgozók számára biztosított a ki-, és behajtás.

A lezárt útszakaszt a Bocskai utcán lehet elkerülni.

A forgalomtól elzárt útszakasz járdáin a gyalogos közlekedés továbbra is biztosított lesz.

A bevezettet forgalomkorlátozás alapján a Szent István utcán a Luther utca felől érkezők csak balra, az András utcára közlekedhetnek tovább.

A Bocskai utca felől nem lehet behajtani az András utcára, valamint tilos lesz a Hunyadi utcáról egyenesen tovább haladni az András utcára.

Kérjük a gépjárművezetők türelmét és megértését, s hogy a kihelyezett táblákat figyelembe véve, fokozott körültekintéssel közlekedjenek.