A Modern Technika és a Lelkiismeret Keresztútján – bioetikai konferenciát szerveznek Nyíregyházán

Okt 30, 2025

Etikai dilemmák és remények a gyógyászatban: nemzetközi konferencia az élet védelmében

A mindennapi életben egyre nagyobb teret hódító modern technika és a mesterséges intelligencia (MI) a gyógyászatban is kulcsszerepet kap. A technológiai fejlődés által felvetett etikai problémák és az emberi élet méltóságának védelme áll a középpontban a Kamilliánus Kolostor és a Szent Kamill Rehabilitációs Központ szervezésében megvalósuló, negyedik alkalommal megrendezett nemzetközi bioetikai konferencián, 2025. november 7-én.

A rendezvény fókuszában a „Mária, Betegek gyógyítója” tiszteletére hirdetett konferencia a modern orvosi technológiák és az MI etikai, teológiai és gyakorlati aspektusait vizsgálja. A szervezők célja az ismeretlen félelmeinek feloldása, a tudás átadása és a bátorítás, hiszen az emberi élet határhelyzeteiben felelősségteljes öntudattal kell meghoznunk a döntéseket.

Gazdasági érdekek helyett emberi méltóság

A konferencia üzenete szerint alapvető etikai felelősségünk, hogy a diagnosztizálás, az anamnézis felvétele és a terápia meghatározása ne gazdasági vagy politikai érdekek mentén történjen. Kiemelt figyelmet kell fordítani a társadalom peremére szorult, vagy oda szorítható rétegekre, a törékeny emberi életekre (sérültek, sebesültek), akik saját érdekeiket nem tudják képviselni.

A rendezvény meghívója Lellisi Szent Kamill gondolatával zárul: „Megmenteni a lelket, egyetlen feladata rövid életünknek!”

Neves előadók a technika és az etika metszéspontjában

A konferencia programjában nemzetközileg elismert szakemberek tartanak előadásokat a nyíregyházi Jósa András Egyetemi Oktatókórház Konferenciatermében (Onkológiai Tömb 3. emelet).

A megnyitót Dévai Marcell, a Szent Kamill Rehabilitációs Központ intézményvezetője tartja, ezt követően a fiatalok műsora és a köszöntések hangzanak el.

A főbb szakmai programok a következők:

  • I. Előadás – Prof. Palma Sgreccia: A neves olasz professzor, a torinói egyetem Bioetikai mesterképzőjének aligazgatónője, az "Orvosi technológiák és mesterséges intelligencia: etikai dilemmák és perspektívák a kezelésben" címmel tart előadást. A professzor a Római Szent Tamás Pápai Egyetem bioetikai docense és a Cosenzai Calabria Egyetemen a mesterséges intelligencia etikájával kapcsolatos kutatás ösztöndíjasa.
  • II. Előadás – Dr. Palicz Tamás: A Semmelweis Egyetem, Egészségügyi Menedzserképző Központ stratégiai igazgatóhelyettese a "Digitális megoldások a humánszolgáltatások területén" témáját mutatja be.
  • III. Előadás – P. György Alfréd MI: A pasztorálteológus, a Kamilliánus Kolostor házfőnöke a "Teológiai reflexió – Az ember viszonya a mesterséges intelligenciához, kapcsolódások – Dialógus a reménnyel" címmel zárja az előadások sorát.

A konferencia 16:45-kor a Szent Kamill díj átadásával, majd az Imádság a békéért programmal ér véget.

Az érdeklődőket szeretettel várják, de kérik, hogy részvételi szándékukat november 3-ig jelezzék a rehabkozpont@gmail.com címen, vagy a +3670/770-3095-ös telefonszámon.

Előző hír
Angolai kóstoló – A szabolcsi megyeszékhelyen is ünnepelték az afrikai ország 50 éves függetlenségét
Következő hír
Jön a Szelektív Szombat- Egy izgalmas nap az egész családnak

Kapcsolódó híreink