Túlzás nélkül lejtőn vannak a hitelkamatok és az új hitelesek mellett azoknak is érdemes mérlegelni, akik az elmúlt időszakban a mostaniaknál magasabb, a kamatplafon előtti kamattal vettek fel lakáshitelt. Számukra a hitelkiváltás lehet járható út és eredményezhet alacsonyabb havi törlesztőrészletet - közölte a money.hu. Egy 20 milliós, 20 éves futamidejű januárban és novemberben felvett lakáshitel havi törlesztőrészlete között banktól függően akár közel 40 ezer forint eltérés is lehet. Az összeállítás egyúttal ismerteti, hogy milyen feltételekkel lehet lecserélni a meglévő hitelt.
Ahogy arra az infláció lassulása miatt számítani lehetett, a Magyar Nemzeti Bank tovább csökkentette a kamatszintet. Ennek eredményeként 75 bázisponttal 11,5 százalékra mérséklődött az alapkamat. A jegybanki kamatcsökkentések pedig segíthetik a lakossági hitelpiac élénkülését a jövőben. Csakúgy, mint a már októberben bevezetett, a bankok számára önkéntes thm-plafon, amelynek eredményeként a pénzintézetek 8,5 százaléknál alacsonyabb teljes hiteldíjmutatóval kínálnak lakáshiteleket.
Ugyanaz a konstrukció most több tízezerrel lehet havonta kevesebb
A thm-plafon bevezetése nagyon jól jött azoknak, akik kivártak a lakáshitel felvételével, hiszen érezhetően olcsóbban juthatnak lakáshitelhez, mint korábban” - mondta Korponai Levente, a money.hu vezetője. A szakember azonban kiemelte azt is, hogy azoknak sem kell belenyugodniuk helyzetükbe, akik esetleg korábban, magasabb kamat mellett vettek igénybe ilyen kölcsönt. Érdemes ugyanis mérlegelniük, hogy a meglévő lakáshitelüket egy új hitellel váltsák ki. “Csak akkor tanácsos belevágni, ha az új hitel havi törlesztőrészlete szignifikánsan alacsonyabb lesz a korábbinál, továbbá a futamidő alatt a banknak visszafizetendő összeg kisebb lesz a kiváltandó hitel összegénél” - tette hozzá.
A money.hu több lakossági nagybank - CIB, Erste, K&H, UniCredit, Raiffeisen, OTP - januári és novemberi azonos lakáshitel konstrukciójának törlesztőjét vetette össze 20 éves futamidő és 20 millió forintos hitelösszeg esetén. A jelenleg elérhető lakáshiteleknél a törlesztőrészlet banktól függően 157-169 ezer forint, míg a januárban felvett kölcsönök esetében 6-39 ezer forinttal magasabb a havonta fizetendő összeg ugyanannál a vizsgált banki konstrukciónál. A teljes visszafizetendő összeg szempontjából még komolyabb a különbség.
Mivel kell számolni a hitelkiváltásnál?
A hitelkiváltás költségei abból fakadnak, hogy az új hitel felvétele előtt végtörleszteni kell a meglévőt. Ennek önmagában van egy díja, ami bankonként és hitelfajtánként eltérő. Általában a törlesztésre kerülő hitelösszeg 1-1,5 százaléka közötti költséggel lehet számolni. A másik fontos tétel, hogy ha az eredeti hitel felvételénél kedvezményeket adott a bank, akkor ezeket az új hitelre nem lehet automatikusan továbbvinni, tehát ki kell fizetni őket.
Leggyakrabban a következő díjak kerülnek elengedésre:
– az értékbecslés díja, körülbelül 40 ezer forint,
– a tulajdoni lap lekérdezésének díja, 6600 forint,
– a térképmásolat lekérdezésének díja, 3000 forint,
– a folyósítási díj, körülbelül 100 ezer forint,
– a közjegyzői díjengedmény, körülbelül 50 ezer forint.
Ha viszont a hitelfelvevő ugyanazzal a bankkal köti az új szerződést, amelyiknél a régit is kötötte, akkor előfordulhat, hogy egyáltalán nem kell számolnia a végtörlesztés díjával. Sőt van példa arra is, hogy az akciósan elengedett költségeket sem fizetteti vissza a pénzintézet, ha nála marad az ügyfél.
A hitelkiváltás ugyanakkor jogi szempontból egy új hitel felvétele, ami azt jelenti, hogy újra végig kell járni az ezzel járó adminisztratív eljárás lépcsőfokait. Az új hitel pedig nem kapható meg automatikusan a régi helyett, hanem új hitelbírálat is történik. Így, ha a kiváltandó korábbi hitel felvétele óta változott a hitelfelvevő élethelyzete, például munkahelye, jövedelme, vagy közben felvett egy másik hitelt is, az mind befolyásolhatja a hitelbírálatot. Ezért hitelkiváltás előtt is érdemes előzetes hitelbírálatot kérni, illetve független szakértőhöz fordulni, aki segíthet a kiváltás időzítésében és az adott banki konstrukció kiváltására vonatkozó szabályok tisztázásában is.
A money.hu (korábbi nevén Bankráció) Magyarország első hitelösszehasonlító oldala, az ingatlan.com csoport tagja. Több mint 10 éve segít az embereknek pénzügyi céljaik megvalósításában, legyen az a megfelelő hitel vagy egy testreszabottabb bankszámla kiválasztása. Ingyenesen és regisztráció nélkül nyújt objektív összehasonlítást a különböző pénzügyi termékekről. Célja, hogy független és etikus szereplőként egyszerűbbé tegye a pénzügyi döntéseket.