A legjobb hulladék az, amelyik nem keletkezik
A hulladékpiramis megmutatja, hogyan csökkenthetjük mindennapi döntéseinkkel a környezet terhelését
Korszerű járművek, válogatógépek és hulladékkezelő létesítmények segítik ma Magyarországon a háztartásokban keletkező hulladékok begyűjtését és feldolgozását. A legmodernebb technológia azonban önmagában nem elegendő ahhoz, hogy valóban csökkenjen a lerakókba kerülő hulladék mennyisége. Ehhez a lakosság tudatos döntéseire is szükség van, hiszen a hulladék sorsa sokszor már a keletkezésének pillanatában eldől.
Petró Árpád, az ÉAK Nonprofit Kft. cégvezetője szerint a hazai szolgáltatók magas színvonalú hulladékgazdálkodási rendszereket működtetnek. A rendelkezésre álló eszközök, berendezések és létesítmények alkalmasak a keletkező hulladék kezelésére, a szelektíven gyűjtött hulladék mennyisége azonban ennek ellenére sem növekszik a kívánt ütemben. A változáshoz ezért olyan szereplőt is be kell vonni a folyamatba, akit semmilyen technológia nem tud helyettesíteni: magát a lakosságot. – A hulladék zöme az ingatlanokban, a háztartásokban keletkezik, és a sorsa tulajdonképpen már a keletkezés pillanatában eldől. Ha rendelkezésre áll a megfelelő gyűjtőedény, és a lakos tudatosan gondolkodik, el tudja dönteni, hogy melyik hulladékot hová helyezze. Ha nem így történik, az adott anyag a vegyes hulladék között landol, ahonnan már nagyon nehéz vagy rendkívül költséges kiválogatni – hangsúlyozta Petró Árpád.
A döntés a háztartásokban születik meg
Amikor egy csomagolás, használati tárgy vagy elhasználódott termék hulladékká válik, többféle út állhat előtte. Kerülhet szelektív gyűjtőedénybe, elvihetjük hulladékudvarba, továbbadhatjuk másnak, megjavíthatjuk, vagy végső esetben a vegyes hulladék közé dobhatjuk. A megfelelő döntéshez ismernünk kell a lehetőségeket. Ebben nyújt segítséget az úgynevezett hulladékpiramis, amely sorrendbe állítja a hulladékgazdálkodás legfontosabb céljait. A piramis azt mutatja meg, hogy egy termék vagy anyag életútjának melyik megoldása terheli legkevésbé, illetve leginkább a környezetet. Minél magasabb szinten helyezkedik el egy megoldás, annál kedvezőbb. A piramis csúcsán a megelőzés áll, ezt követi az újrahasználat, az anyagában történő újrahasznosítás, majd a termikus hasznosítás. A legalsó szinten a hulladék lerakása található. A rendszer üzenete egyszerű: elsősorban arra kell törekednünk, hogy minél kevesebb hulladék keletkezzen. Ha ez nem kerülhető el, akkor próbáljuk meg a terméket minél tovább használni. Csak ezt követően kerül előtérbe az újrahasznosítás, és legvégül a hulladék megsemmisítése vagy lerakása.
A megelőzés a legfontosabb
A hulladékpiramis legfelső szintjén a megelőzés található. Ez valójában még nem is hulladékkezelési feladat, hanem olyan fogyasztói döntés, amelynek eredményeként hulladék sem keletkezik. – Általában azt mondjuk, hogy a legjobb hulladék az, amelyik nem keletkezik. A megelőzéshez tudatos vásárlói döntésekre van szükség – fogalmazott a cégvezető. A megelőzés sokszor egészen egyszerű, hétköznapi szokásokon múlik. Bevásárláskor például nem szükséges minden alkalommal új műanyag vagy papírtáskát vásárolnunk. Ha otthonról magunkkal viszünk egy többször használható vászontáskát, máris elkerültük egy újabb csomagolási hulladék keletkezését. Hasonló példát jelent a kulacs használata is. Amennyiben rendszeresen újratölthető palackból fogyasztjuk a vizet, kevesebb egyszer használatos PET-palackra van szükségünk. A vásárlás során arra is figyelhetünk, hogy az azonos rendeltetésű termékek közül azt válasszuk, amelyik kevesebb csomagolóanyagot tartalmaz. Sok esetben ugyanis mire hozzájutunk magához a megvásárolt áruhoz, több réteg fóliát, műanyagot, papírt vagy kartont kell eltávolítanunk róla. A hulladékmegelőzés ezért már az üzlet polcai előtt elkezdődik. A vásárló döntése határozza meg, hogy mennyi csomagolóanyagot visz haza, milyen hosszú élettartamú terméket választ, és szüksége van-e egyáltalán az adott árura.
Használjuk tovább, adjuk át másnak
A hulladékpiramis második szintje az újrahasználat. Ennek lényege, hogy a terméket minél hosszabb ideig használjuk, és ne váljunk meg tőle csak azért, mert számunkra már nem jelent esztétikai vagy funkcionális értéket. Egy megunt bútor, játék, ruhadarab, háztartási eszköz vagy sportfelszerelés más számára még teljesen megfelelő lehet. Ahelyett, hogy kidobnánk, elajándékozhatjuk, adományként továbbadhatjuk, értékesíthetjük, vagy elvihetjük egy újrahasználati központba. – Ha valami számunkra már nem képvisel értéket, attól még másnak hasznos termék lehet. Ne dobjuk ki automatikusan, hanem adjuk tovább, adományozzuk el, vagy vigyük el az újrahasználati központba – mondta Petró Árpád. Az újrahasználat során a tárgy nem válik hulladékká, hanem továbbra is eredeti funkciójában használható. Ez azért különösen fontos, mert egy új termék előállításához nyersanyagra, energiára, vízre, csomagolásra és szállításra is szükség van. Minél tovább használunk egy már elkészült tárgyat, annál később kell helyette újat gyártani. A tudatos vásárlás ebben az esetben is sokat számít. Érdemes olyan terméket választani, amely tartós, javítható, és amelyhez hosszabb távon is rendelkezésre állnak alkatrészek. Egy megjavított háztartási gép vagy használati tárgy tovább szolgálhat bennünket, miközben elkerülhető, hogy idő előtt hulladékká váljon.
A legismertebb szint a szelektív gyűjtés
A következő lépcső az anyagában történő újrahasznosítás. Ez a hulladékpiramis legismertebb szintje, hiszen ide tartozik a háztartási szelektív hulladékgyűjtés is. Amikor a papír-, műanyag és fémcsomagolásokat elkülönítve gyűjtjük, lehetőséget teremtünk arra, hogy azokból válogatás és megfelelő feldolgozás után új termékek alapanyaga készülhessen. Az anyag így nem vész el teljesen, hanem visszakerülhet a gazdaság körforgásába. Az ÉAK Nonprofit Kft. megfelelő járművekkel, berendezésekkel és válogatógépsorokkal készült fel a lakosságtól származó szelektív hulladék kezelésére. – Társaságunk kellően berendezkedett a szelektíven gyűjtött hulladékok fogadására és feldolgozására. Rendelkezünk azokkal az eszközökkel, gépekkel és válogatórendszerekkel, amelyekkel a lakosságnál keletkező ilyen jellegű hulladékot kezelni tudjuk – ismertette a cégvezető. A technológia azonban csak akkor működhet hatékonyan, ha a megfelelő anyagok valóban a szelektív gyűjtőedénybe kerülnek. Ha az újrahasznosítható csomagolásokat a vegyes hulladék közé dobjuk, azok szennyeződhetnek, összekeveredhetnek más anyagokkal, így feldolgozásuk nehézzé, költségessé vagy lehetetlenné válhat. A lakosság feladata tehát nem ér véget azzal, hogy a hulladékot kidobja. A gyűjtőedény kiválasztásával egyben arról is dönt, hogy az adott anyag kaphat-e még egy esélyt a hasznosításra.

Nem csak a szelektív kuka jelent megoldást
A háztartásokban számos olyan hulladék keletkezik, amely nem helyezhető el sem a vegyes, sem a házhoz menő szelektív gyűjtőedényben. Ilyenek lehetnek egyebek mellett az elektromos és elektronikai eszközök, egyes veszélyes hulladékok, a lomok, a textilek vagy bizonyos nagyobb méretű tárgyak. Ezek megfelelő elhelyezésében a hulladékudvarok és a különböző gyűjtőakciók nyújthatnak segítséget. A tudatos hulladékkezeléshez ezért nemcsak a színes fedelű edények használatát kell ismernünk, hanem azt is, hogy a ritkábban keletkező vagy különleges kezelést igénylő hulladékokat hol adhatjuk le. A cél minden esetben az, hogy az értékes vagy veszélyes anyagok ne kerüljenek a vegyes hulladék közé, és ne jussanak ki illegálisan a környezetbe.
Energia is nyerhető a hulladékból
Ha egy hulladékot már nem lehet eredeti formájában újrahasználni, és anyagában sem gazdaságos vagy lehetséges újrahasznosítani, a hulladékpiramis következő szintje a termikus hasznosítás. Ennek során a hulladék elégetésével energiát állíthatnak elő. Bár ez a megoldás már nagyobb környezeti terheléssel járhat, még mindig hasznosításnak tekinthető, mivel a hulladék energiatartalma nem vész el teljesen. A termikus hasznosítás ugyanakkor nem helyettesítheti a megelőzést, az újrahasználatot vagy az anyagában történő újrahasznosítást. A piramisban elfoglalt alacsonyabb helye éppen arra figyelmeztet, hogy csak akkor érdemes alkalmazni, ha a magasabb szinteken található megoldások már nem jöhetnek szóba. A cél tehát nem az, hogy minél több hulladékot égessünk el, hanem az, hogy a keletkezett hulladékból legalább valamilyen módon még energiát nyerjünk ki a lerakás előtt.
A lerakás csak a legvégső megoldás
A hulladékpiramis legalján a hulladéklerakás áll. Ide elvileg csak olyan anyagok kerülhetnének, amelyeket már sem újrahasználni, sem anyagukban vagy energetikai módon hasznosítani nem lehet. A lerakás során a hulladékot kijelölt, műszakilag megfelelően kialakított területen helyezik el. Ez azonban nem jelent valódi hasznosítást: az anyag kikerül a körforgásból, és hosszú időre helyet foglal. – Csak annak a hulladéknak kellene lerakóba kerülnie, amellyel végképp nem tudunk mit kezdeni. A lerakáshoz azonban folyamatosan szabad kapacitásra van szükség. Ha egy lerakó megtelik, egy új létesítmény kialakításához ismét a természettől kell területet elvenni – hívta fel a figyelmet Petró Árpád. A hulladéklerakók kapacitása nem végtelen. Minél több hulladék kerül ezekre a területekre, annál hamarabb telnek meg, és annál előbb merül fel újabb lerakó kialakításának szükségessége. Egy új hulladéklerakó megépítése jelentős területigénnyel jár. Olyan zöldfelületet kell igénybe venni hozzá, amelyet más módon is lehetne hasznosítani, vagy amely természetes élőhelyként szolgálhatna. Éppen ezért közös érdekünk, hogy a lehető legkevesebb hulladék jusson el a piramis legalsó szintjére.


