Ötödik alkalommal rendezték meg az Őszi Meseegyetemet

Szep 25, 2026

Ötödik alkalommal rendezték meg az Őszi Meseegyetemet a Nyíregyházi Egyetemen. Az előadások idén is több oldalról mutatták be a mesélés szerepét, a hagyományőrzéstől a pedagógiai felhasználásig. A rendezvény célja, hogy a népmesékben rejlő tudás és érték a következő generációkhoz is eljusson.

 

 

Az Őszi Meseegyetem mára szinte hagyománnyá vált a Nyíregyházi Egyetemen. Az előadások évről évre sok érdeklődőt vonzanak, és nemcsak az egyetemi hallgatók, hanem pedagógusok és más résztvevők is bekapcsolódnak a programba.

„Már eddig is részt vettünk szinte minden Őszi Meseegyetemen. Nagyon fontosnak tartjuk a mese és a népmese szerepét az iskolában, a tanításban, valamint a személyiségfejlesztésben is. Azért vagyunk itt, hogy olyan ismereteket, módszereket kapjunk, amelyeket a tehetségkuckóinkban is fel tudunk használni, ahol a meséken keresztül mutatunk be különböző témákat a gyerekeknek” – mondta Kolosné Csesznák Orsolya hallgató.

Papírszínház, Csipike és női mesemondás

Az idei előadások között több különleges téma is helyet kapott. A résztvevők megismerkedhettek a papírszínház módszerével, szó esett Csipike alakjáról, valamint a női mesemondás sajátosságairól is.

„A mai előadásomban egy moldvai parasztasszony meséinek világát mutattam be. Azt szerettem volna megmutatni, hogyan válik nőivé a mesemondás, milyen sajátos női nézőpont jelenik meg akár olyan közismert történetekben is, mint a Hamupipőke vagy a Tizenkét vadhattyú magyar népmesei változata. A népmesék változatokban élnek, ami nemcsak a szavak cseréjét jelenti: a mesemondó a történet tartalmához és szerkezetéhez is hozzányúlhat” – fogalmazott dr. Sándor Ildikó néprajzkutató, mesemondó, a Meseszó Egyesület tagja.

A mese minden életkorban értéket közvetít

A Meseegyetem egyik fontos célja a hagyományőrzés mellett az is, hogy a mesékben rejlő tudás és érték a következő generációkhoz is eljusson. Ebben a családoknak és a pedagógusoknak is fontos szerepük van.

„Az alapítványunk egyik legfontosabb küldetése a magyar népmese népszerűsítése, ezért is jött létre 2022 tavaszán. A Magyar Népmese Napjával szeretnénk felhívni a társadalom figyelmét arra, hogy a mai rohanó, digitális világban mennyire fontos a gyerekekkel való kapcsolat és a közös mesélés. A mesének minden életkorban van jelentősége, ezért fontos, hogy a szülők és a nagyszülők is időt szánjanak arra, hogy a gyerekekkel vagy akár egymással közösen meséljenek” – hangsúlyozta Cservenák László, a Magyar Népmeséért Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Tudományos eredménye is van a rendezvénysorozatnak

Bár a Meseegyetem viszonylag fiatal kezdeményezés, már tudományos eredménye is van. A korábbi előadások anyagából egy mintegy kétszáz oldalas kiadvány is készült, amely több tudományterület szemszögéből foglalkozik a mesékkel.

„Tavaly jelent meg a Nyíregyházi Egyetem egyik periodikájának különszáma, amely az első két év előadásainak szerkesztett változatát tartalmazza. A kiadványt ma is ajánljuk a kutatók és a mesék iránt érdeklődők figyelmébe. Olyan tanulmányok szerepelnek benne, amelyek több tudományterület, például a teológia, a pszichológia és a folklorisztika oldaláról közelítik meg a meséket. Most egy kutatócsoport létrehozását tervezzük, amely a helyi mesékre fókuszálna. Fontosnak tartjuk, hogy civil szervezetekkel, valamint megyei és városi intézményekkel együttműködve is tegyünk a népmesék felkarolásáért” – mondta dr. Nagy Balázs, a Nyíregyházi Egyetem Óvó- és Tanítóképző Intézetének intézetigazgatója, egyetemi docens.

A következő időszakban a helyi mesék kutatására is nagyobb hangsúlyt szeretnének helyezni, hogy ezek az értékek a szakma és a szélesebb közönség számára egyaránt jobban megismerhetők legyenek.

Előző hír
Bemutatjuk a nyíregyházi választókerületeket: 7., Nyírszőlőstől Csernyikbokorig
Következő hír
Ifjabb Balogh Zoltánra emlékeznek – Nemzetközi kerekesszékes kosárlabda torna

Kapcsolódó híreink