Lehet utálni vagy imádni, de a cirkusz évezredek óta a szórakoztató műfaj tetején áll. Bár egy-egy előadást telt ház előtt játszanak a társulatok, az átlagos néző mégis keveset lát igazi mindennapjaikból. Abból, hogy a cirkuszosok egy szezon alatt legalább 60 városban fordulnak meg, hogy lakókocsiban élnek és tulajdonképpen minden szezonra nyernek egy ideiglenes családot. Hét év után ennek a miliőnek fordított hátat a nyíregyházi Lövei Tamás, aki korábban artistaként szórakoztatta a közönséget, most viszont órákat gyalogol 60 kilónyi menetfelszereléssel és 10 liter vízzel azért, hogy az erdő mélyén megörökítse a természet legszebb csodáit...

A nyíregyházi születésű Lövei Tamás a Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnázium elvégzése után hét évig artistaként járta az országot és világot. Tavaly volt Görögországban és a Kanári-szigeteken, de a koronavírus-világjárvány óta újra itthon van. Azóta pedig leshálóba burkolózva hosszú órákon át vár, figyel és fotóz…

SZABAD ÉLETFORMA

– A cirkuszvilág egy nagyon szabad életformát jelent – kezdte a beszélgetést Tamás. – Azon túl, hogy egy szezon alatt megfordulunk hatvan városban, és tulajdonképpen nomád életet élünk; este fellépésünk van, napközben edzünk, de ezek között mégis nagy űr van, vagyis sok a szabadidőnk. Tulajdonképpen ez hozta magával azt, hogy elkezdtem minden helyszínen portréképeket készíteni, majd aztán, mivel kerestem az újabb kihívásokat, az artista lét befejezése után, végül természetfotós lettem.

KILENC ÓRA, EGY ÜLTŐ HELYBEN

– Az első nagyobb élményem a Gemenci erdőben ért, ahol öt napot töltöttem sátorban, szó szerint a vaddisznók között. Már maga az oda vezető út is kalandos volt, hiszen az erdő közepéig is egy 45 perces gyalogtúra vezetett, 60 kilogrammnyi menetfelszereléssel és 10 liter vízzel. De aztán ezt is sok másik követte. Volt, hogy egy előre megépített lesben 9 órát várakoztam egy ültő helyemben, még a szék is tönkrement alattam; míg máskor egy tavon felépített lesen várakoztam, amin tulajdonképpen csak hason lehetett feküdni. A műtött gerincemmel négy órát bírtam, de aztán már nem tudtam mozogni.

TÖRTÉNETEKET MESÉLNEK EL A KÉPEK

– Többnyire őzekre fókuszálok, de előfordult már, hogy hajnalban megláttam egy rókát, tőlem 400 méterre és nyílegyenesen jött felém. Mivel leshálóval voltam betakarva, így alig 15 méterre vett csak észre, így el tudtam kapni a pillanatot. A képeimmel történeteket próbálok elmesélni, és mivel mindegyikről tudom, hogy hogyan készültek, ezért különösen fontosak nekem. A kedvencem az, amelyiken két őz szerepel, a ködbe veszve, olyan, mintha nem is találnák egymást, vagy éppen az, amelyiken szintén egy őz lép fel a dombtetőre hajnalban, előtte pedig fodrozódik a traktor által felszántott föld.

FIZIKÁLISAN ÉS SZELLEMILEG IS MEGTERHELŐ

Tamás azt mondja, hogy a természetfotózás fizikálisan és szellemileg is megterhelő, hiszen amellett, hogy az élet folyton fölülírja a koncepcióját, van, hogy négy órát is várnia kell egy adott pillanatra egy adott helyen, vagy éppen mellig érő gazban, pókok és szúnyogok között sétálva keresni a témát. Bár lopakodás szempontjából a nyár ideális volt a fotózásra, várja a telet is, hiszen az újabb kihívásokat állít majd elé...