A járvány leküzdése a legfontosabb – Otthon készülnek a Nyíregyháza Spartacus labdarúgói

Otthonukban készülnek a Nyíregyháza Spartacus labdarúgói. Utoljára március 14-én, azaz két hete léphettek pályára a játékosok a Győr ellen. A koronavírus-járvány miatt aztán a szövetség felfüggesztette a bajnokságot, a közös edzések sem megengedettek, így mindenki otthon készül. (Megjelent a Nyíregyházi Napló online kiadásának április elsejei számában.)

 

– Elég bizonytalan mindenki. Becsületesen végzik a munkát a játékosok, hetente kapják az edzéstervet, és elvégzik a feladatokat, de nem tudjuk, meddig tart ez a helyzet. Én pesszimista vagyok, úgy érzem, ezt a szezont már nem tudjuk lejátszani, de nehéz jósolgatni. A környező országokat nézve, csak most jön a java, nem tehetünk mást, minthogy reménykedünk, hogy rövidesen vége lesz ennek az egésznek – mondta Lengyel Roland, a Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője.

A felnőtt mellett az utánpótlás bajnokságok is szünetelnek, és egyelőre nem lehet tudni, mikor folytatódhat a szezon. Angliában azt tervezik, hogy júliusban, egy hónap alatt, zárt kapuk mögött rendezik meg az elmaradt meccseket. Kérdéses, ez nálunk kivitelezhető-e.

– Akik ismernek, tudják, hogy nekem az életem során nem nagyon volt olyan időszak, hogy ennyi időt töltöttem volna labda nélkül. De most mégis azt mondom, a legfontosabb nem a bajnokság befejezése! Ezt a járványt kell előbb leküzdenünk, és utána lehet beszélni arról, hogy mikor találkozhatunk ismét akár futballmérkőzéseken is. Remélem, hogy gyorsan megoldódik ez a helyzet – tette hozzá Szatke Zoltán, a Szpari asszisztensedzője. 

Kapcsolódó galéria

Otthonukban készülnek a Nyíregyháza Spartacus labdarúgói