A hajrá döntött - Izgalmas mérkőzésen kaptak ki a kosarasok Szegeden

Szegeden lépett pályára a Hübner Nyíregyháza BS a férfi kosárlabda NB-I-ben. A hosszú bajnoki szünet szerencsére nem látszott a Cápákon, már az első negyedben komoly előnyt szereztek a mieink. A házigazda viszont a folytatásban rendezte sorait, és a nagyszünetben mindössze három pont volt a Nyíregyháza előnye. Bryce és Johnson játszott ponterősen. A harmadik negyed nagyon kevés kosarat hozott, rendre kimaradtak a távoli próbálkozások. Két perccel a játékrész vége előtt 62-63 volt az állás, de Pipiras a legjobbkor dobott hármast. Persons közelijével viszont már a hazaiak álltak jobban a záró felvonás előtt. Izgalmas volt a vége, a szegediek 2-3 ponttal vezettek, de Johnson 76-76-nál egyenlített. Cook dobott egy triplát, de a mieink is pontosak voltak mezőnyből. Az utolsó perc 84-80-al indult, majd 19 másodperccel a vége előtt Bryce két jó büntetőt dobott. Hazai időkérés után Alston zsákolt, majd Bryce triplája lejött, és bár utána dobott egy két pontost, a Szeged megnyerte az izgalmas találkozót. 

Naturtex-SZTE-Szedeák – Hübner Nyíregyháza BS 86-84 (20-28, 28-23, 19-15, 19-18)

Nyíregyháza: Johnson 24/6, Pipiras 6/6, Suarez 14/3, Bryce 25/9, Kiss
Csere: Bus, Bazsó 5/3, Mokánszki 2, Kozák, Leday 8

vezetőedző: Pethő Ákos